A rovat kizárólagos támogatója

A mostanra már több mint másfél hónapos kölyköt mától november 2-ig tartó időszakban naponta kétszer fél órára megtekinthetik a látogatók. Bulu Mata novemberben az angliai Monkey World Főemlősmentő Központban működő orángután oviba kerül.

Az Állatkert korábban bejelentette, hogy a szeptember 4-én született, de egy héttel később az anyaállat betegsége miatt sajnos elárvult orangután kölyköt mesterségesen nevelik. Mivel a kicsinek a legtökéletesebb nyugalomra volt szüksége, az elmúlt hetekben az orangutánokkal foglalkozó gondozókon, illetve az állatorvosokon kívül senki nem láthatta az apróságot. A mostanra már több mint másfél hónapos kölyköt azonban az október 23-tól november 2-ig tartó időszakban naponta kétszer fél órára megtekinthetik a látogatók.

A kölyök ez alatt a másfél hét alatt minden nap 11 óra 30 perctől, illetve 14 óra 30 perctől lesz látható, alkalmanként fél órára. A fenti két időpontot az alapján választották ki az állatkerti szakemberek, hogy mikor szokott az állat a legaktívabb lenni. Természetesen előfordulhat, hogy a meghirdetett időben a kicsi épp alszik, de ebben az esetben is látni lehet majd. Ha viszont ébren van, a látogatók azt is megfigyelhetik, hogyan foglalkoznak vele a gondozók, hogyan etetik, tornáztatják, vagy mérik le az e célra szolgáló mérlegen.

Az aprócska kölyök – akiről már korábban nyilvánosságra hozták, hogy kisfiú – gondozóitól a Bulu Mata nevet kapta. Az indonéz eredetű név az állat hosszú szempilláira utal. Súlya október 22-én 11 óra 30 perckor, a bemutató főpróbáján 2040 gramm volt.

Az elmúlt hetekben a kölyök jövőbeni sorsáról is döntés született. Bár a Fővárosi Állat- és Növénykertben neveltek már fel mesterséges úton is orangután kölyköt, a legjobb megoldás egy úgynevezett „orangután bölcsőde” lenne a számára. Mivel ilyen „bölcsi” Európában csak egyetlen helyen, az angliai Dorsetben található Monkey World Főemlősmentő Központban működik, Bulu a tervek szerint novemberben Angliába fog költözni. Az elutazás előtti napokban, az arra való felkészülés miatt már nem lehet őt bemutatni, ezért aki látni szeretné, annak az október 23-tól november 2-ig tartó időszakban érdemes felkeresni az Állatkertet.
 

Az elmúlt hetekben több állatbarát érdeklődött arról, hogy az orangután kölyköt jelképesen örökbe lehet-e fogadni oly módon, ahogyan az Állatkert többi lakóját is. Mivel a kicsi belátható időn belül el fog utazni, az Állatkerti Alapítvány speciális örökbefogadást kínál az orangután kölyök esetében. A befolyó támogatási összeget elkülönítve kezelik, s az orangutánok természetes élőhelyén, a szabad természetben zajló védelmi programok közvetlen támogatására fogják felhasználni. Aki tehát jelképesen örökbe fogadja a kis Bulut, az egyúttal a vadonbeli orangutánok védelmét is támogathatja.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás