Hirdetés

2014. október 19-én került megrendezésre a már többéves hagyományra visszatekintő Gazdanap az Ócsai Tájház udvarán.

A reggeli órákban nagy sürgés-forgás közepette foglaltak helyet az ócsai és környékbeli gazdák, ízletesebbnél ízletesebb szörpökkel, savanyúságokkal, mézekkel, amelyek helyi kézművesek tárgyaival egészültek ki – fazekasáruk, egyedi varrott táskák, kosarak, bőrből és fából készült tárgyak színesítették az őszi forgatagot. A gyerekek az elfásult szatócsbolt árui között is játszhattak – többek között ennek a kis boltnak is köszönhető, hogy a Dabas és térsége Egyesület elnyerte Az év műhelye címet az idei Mesterségek Ünnepén. A megjelent kézművesek és termelők közül többen is a Duna-Ipoly Nemzeti Parki Termék Védjeggyel ellátott remekekkel érkeztek.

A Tájház együttes udvarán csaknem egész nap énekkel kiegészült citerajátékot hallgathattunk, mellettük pedig időnként különböző nóták csendültek fel az ócsai nyugdíjas klub tagjainak, a Bohémek Bandájának előadásában. A Melegedő mögött a dolgos kezek nyomán fából készült tárgyak születtek, legtöbbször sípokat és változatos egyedi szobrocskákat faragtak a bátor vállalkozó kedvűek. A Turjánháznál a bőrrel, mint jól megmunkálható anyaggal lehetett ismerkedni, nagyobbaknak és felnőtteknek szebbnél szebb tárgyakat készíteni.
Mindeközben az Ágasház portáján különféle kézműves foglalkozások színesítették a programot: kedves és ötletes terménybábok és töklámpások készültek, a népi játszóudvaron kisebbek és nagyobbak körhintáztak.

Délelőtt zenés-mesés előadás gazdagította az eseményeket, amelyet a gyerekek a színpad előtti szőnyegeken sütkérezve hallgattak, a délután folyamán pedig Mundrusz Anett iparművész-divattervező Kék Ségeinek bemutatója kötötte le az érdeklődők figyelmét. A fiatal tervező egyedien ötvözi kékfestő ruhakollekciókban a népi motívumokat és a hagyományos viseletek szabásmintáit a mai kor emberének igényeivel. A kisebbek örömére a Tájház udvarán juhot, kecskét, szamarat lehetett simogatni, a környező utcákon sokan lovaskocsira is ültek, míg a Tájházzal szemben ládamászás és íjászkodás várta az érdeklődőket. Reggeltől késő délutánig sültek a kemencékben a különféle finomságok – sütőtököt, burgonyát, valamint egy környékbeli vendéglátós ízletes kenyérlángosát lehetett kóstolni az udvarok kacskaringós rejtekében.

A kezdeti ködös időjárás után egyre melegedett az idő, és végül a vénasszonyok nyara kellemes őszi napsütése kísérte végig kaláka napunkat. Talán ennek is köszönhető, hogy igen nagy számban, több mint fél ezren látogattak el a rendezvényre – köztük több visszatérő csoport is, akiknek minden évben hatalmas élményt jelent részt venni az egyre gazdagodó kézműves foglalkozásokon, programokon.
Akik nem jutottak el erre a színes, tartalmas őszi programra, legközelebb 2014. november 9-én lesz lehetőségük személyesen átélni az Ócsai Tájházban megrendezett Kaláka Vasárnap elnevezésű programsorozat idei utolsó eseményét a Márton-napi Újbor Ünnepet.
A programról részletesen a www.dunaipoly.hu honlapon található további információ!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás