A rovat kizárólagos támogatója

Állatvédő szervezetek tiltakozása dacára az idén ismét adott ki engedélyeket farkasok kilövésére a szlovák földművelésügyi minisztérium. A Szlovák Vadászkamara által nyilvánosságra hozott kvótából kiderül, hogy a tárca az idei vadászszezonra 80 farkas kilövését engedélyezte.

Bár az Európai Unió (EU) tagállamainak többségében a farkas védett, és kilövése tilos vagy csak külön engedély alapján lehetséges, Szlovákiában az erre vonatkozó szabályozás kevésbé szigorú, és idényjelleggel lehetővé teszi a ragadozó vadászatát. A Szlovákiában élő farkasok létszámáról csak becslések léteznek, s ezek adatai nagyon eltérőek. Míg a vadászegyesületek statisztikái szerint számuk ezertől akár több mint kétezerig terjedhet, a környezetvédők szerint a valós létszám a töredéke lehet, az állami természetvédelmi alap pedig 600 példány létezéséről tud.

Szlovákia 1995-ben az egész országra tilalmat vezetett be a farkas vadászatát illetően. Ezt a szabályozást 1999-ben részlegesen feloldották, s azóta az ügyben illetékes szaktárca minden évben kvótában szabja meg a kilőhető farkasok számát. Az engedély az utóbbi években száz feletti példányról rendelkezett, ugyanakkor az elejtett állatok száma rendszerint ennél több lett. A helyzet hosszú évek után tavaly először javult némileg, miután a környezetvédelmi tárca szűkítette azokat a területeket, ahol a farkasra vadászni lehet, és megtiltotta a ragadozó csoportos – vagyis több vadász által közösen űzött – vadászatát. Erre azután került sor, hogy az Európai Unió garanciákat kért Szlovákiától arra, hogy az ország képes biztosítani a területén élő farkasállomány fennmaradását. Az illetékes szaktárca ezt követően némileg csökkentette a kiadott kilövési engedélyek számát, de megtartotta a kvóta kiadásának gyakorlatát.

A tárca által kiadott kvótát túlzónak, a farkas szlovákiai vadászatának néhány évvel ezelőtti újbóli engedélyezését pedig téves és a környezetre is káros döntésnek tartja az egyik legaktívabb szlovák környezetvédelmi szervezet, a Vlk (Farkas), amely szerint a Szlovákiában jelenleg élő farkaspopuláció csak az egyéb vadak természetes szelekciójának biztosításához elég. Katarína Grichová, a Vlk aktivistája az MTI-nek azt mondta: a szlovák vadászegyletek saját érdekeiket követve túlbecsülik a farkasok állományát és a vadállományban általuk okozott pusztítást. Kiemelte, hogy tavaly hivatalos statisztikák szerint Szlovákiában nem egész ezerháromszázra volt tehető a farkasok által megölt nagyvadak – szarvasok, őzek, vaddisznók – száma, ugyanakkor a vadászok által elejtett ilyen állatok száma meghaladta a 71 ezret.

Kapcsolódó anyagok:

200 év után újra farkas Dániában

A Zemplénben is megjelent a farkas

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás