Hirdetés

5 éve segít a vásárlóknak egy zöld cimke. Az „E.ON Energiatakarékossági Díj 2014 nyertese” címkét kapnak azok a háztartási készülékek, melyek a TÜV Rheinland cég vizsgálatai alapján energiafogyasztási szempontból a leghatékonyabbnak bizonyultak. Idén újdonságként kerültek be a vizsgálandó körbe a LED lámpák. Okos vásárlással akár több tízezer forintot is megspórolhatunk évente. Nem mindig a legdrágább a leghatékonyabb termék.

Az ötödik éve megrendezett verseny népszerűségét jól mutatja, hogy idén már 20 gyártó illetve forgalmazó nevezett összesen 75 termékkel az E.ON Energiatakarékossági Díj pályázatára. A kérdés tehát nem csak a fogyasztókat, hanem a gyártókat is élénken foglalkoztatja; melyek azok az eszközök, amik hiteles, valós körülményeket modellező fogyasztási tesztben a leginkább energiatakarékosnak bizonyulnak.
Újdonságként idén először LED lámpák is bekerültek a mérési programba. Ezen termékek esetén viszont nem a hagyományos termékkategóriákban megszokott elv (a legkisebb fogyasztás) szerint alakult ki a díjazottak köre, hanem a fényhasznosítás mértéke (lumen per watt) alapján. Újdonság még, hogy ebben az évben a termékeket árkategória szerint is vizsgálták, ami azt eredményt hozta, hogy nem mindig a drágább termék az energiatakarékosabb.

„ Ezzel az egyébként hiánypótló díjazással természetesen nem az a célunk, hogy mindenki megrohanja az üzleteket és az általunk ajánlott készülékeket vegyen karácsonyra. Nekünk az a fontos, hogy az energiatudatosság gondolata mindenkihez eljusson. Felelős vállalatként nem a többletfogyasztásban vagyunk érdekeltek, hanem az elégedett ügyfelek és a fenntartható környezet a legfontosabb számunkra”
Mint Lehoczki Balázs, az E.ON Energiakereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója a csütörtöki díjátadón elmondta, a cégcsoportnak nem csak az a célja, hogy a gyártókat megversenyeztesse és ezzel minél energiatakarékosabb termékek fejlesztésére ösztönözze, hanem az is, hogy felhívja az emberek figyelmét az energiatudatosságra, a fenntarthatóságra, és az ezzel elérhető megtakarításokra A díjra idén is bármely háztartási készülékgyártó ingyenesen benevezhette készülékét, az energiafogyasztás vizsgálatát ezúttal is a TÜV Rheinland Intercert Kft. szakértői végezték el.

A lehetséges legtöbb megtakarítás továbbra is a jól megválasztott hűtőgépeknél és porszívóknál érhető el, de sokat számíthat egy jól kiválasztott TV és mosógép is.

Díjazottak

Termékkategória

Alkategória

Árkategória

Márka és típus

Éves fogyasztás*

Átlagos éves megtakarítás**

 

LCD/LED tévék

99 cm képátlóig

80.001-120.000 Ft

SAMSUNG UE32H4000 HD LED TV

69 kWh

1-3 ezer Ft

 

117 cm képátló felett

230.001-300.000 Ft

SONY KDL-48W605B X-Reality PRO

92,5 kWh

2-4 ezer Ft

 

Hűtőkészülékek

2 ajtós hűtő (200-275 l hűtő, 50-150 l fagyasztó)

100.001-200.000 Ft

Gorenje RK6193KX

149 kWh

5-10 ezer Ft

 

2 ajtós hűtő (200-275 l hűtő, 50-150 l fagyasztó)

200.001 Ft-tól

Liebherr CBP 4043 Comfort BioFresh

129 kWh

5-10 ezer Ft

 

Mosógépek

Centrifugálási hatékonyság ≤ 1200 fordulat/perc

80 001 Ft-tól

Gorenje W8824I

88,5 kWh

3-5 ezer Ft

 

Centrifugálási hatékonyság > 1200 fordulat/perc

100 001-300 000 Ft

Gorenje W7543L

107,2 kWh

5-7 ezer Ft

 

Centrifugálási hatékonyság > 1200 fordulat/perc

300.001 Ft-tól

Siemens WM16W640EU

75,1 kWh

3-5 ezer Ft

 

Porszívók

Teljesítmény 1200 W-ig

50 000 Ft-ig

SAMSUNG VCDC12QH Eco Wave

35,0 kWh

2-8 ezer Ft

 
 

50 001-80 000 Ft

PHILIPS FC 9197 Performer Pro Eco

30,5 kWh

2-8 ezer Ft

 
 

80 001Ft-tól

Bosch BSGL 5 PRO 5

25,6 kWh

2-8 ezer Ft

 

Teljesítmény 1201 W-tól

15 001-25 000 Ft

SENCOR SVC 510GR "Allegro"

43,9 kWh

3-10 ezer Ft

 

25 001 Ft-tól

Gorenje VCK1622AP ECO

48,3 kWh

3-10 ezer Ft

 
* A pályázati kiírásban szereplő mérési program szerinti kalkuláció
** : becslés, ami nagyban függ az összehasonlított termék korától és típusától
 

Termékkategória

Alkategória

Árkategória

Márka és típus

Pályázó cég

A mérési program szerinti fény- hasznosítási érték

 

Fényforrások

LED lámpák > 11W  E27 foglalattal (2700-2800K)

3.500 Ft-ig

PHILIPS Corepro LED 13/75W 1055Lm

JCQ Hungary Kft.

88,9 lm/W

 

LED lámpák > 11W  E27 foglalattal (2700-2800K)

3.501-8.000 Ft

OSRAM Parathom LED

JCQ Hungary Kft.

97,9 lm/W

 
 

LED lámpák > 11W  E27 foglalattal (2700-2800K)

8.001 Ft felett

PHILIPS MASTER LED 18/100W 1521Lm

JCQ Hungary Kft.

82,4 lm/W

 

LED lámpák ≤ 11W E27 foglalattal  (2700-2800K)

3000Ft-ig

V-TAC 4259 Filament 4W

B Lighting Kft. (V-TAC fényforrások forgalmazója)

101,7 lm/W

 

LED lámpák ≤ 11W  E27 foglalattal  (2700-2800K)

3001-5000 Ft

MEGAMAN LED Entry Classic 11W

ECHO-SPRINT KFT. (Megaman fényforrások forgalmazója)

108,9 lm/W

 

 

 

 
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás