A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Rendőrökkel csaptak össze tüntetők Franciaország déli részén tegnap este, 16 fiatalt őrizetbe vettek. A felvonulók amiatt tiltakoztak, hogy a múlt hónapban egy környezetvédelmi tüntetés során rendőrségi gránát végzett egy 21 éves fiatalemberrel. A tüntetéssorozat kiváltó oka az, hogy a Toulouse környéki sivensi erdőt a nyár végétől elkezdték kivágni egy tervezett víztározó építése miatt.

Tegnap a demonstrálók egyebek között azt követelték, hogy a rendőrség ne használhasson halálos fegyvereket tömegrendezvények idején. Toulouse-ban több százan – egyes becslések szerint ezren – tüntettek szombaton, de a békésnek indult akció végén egyes csoportok kukákat gyújtottak fel, és buszmegállókat rongáltak meg. Ezt követően avatkozott be a rendőrség, és vette őrizetbe a rendbontókat.

Hasonló méretű és célú tüntetés volt a nyugat-franciaországi Nantes-ban is, ott 14 ember került rendőrségi őrizetbe. A francia belügyi tárca időközben már rendelkezett az olyan típusú eszközök betiltásáról, amilyen a 21 éves Rémi Fraisse halálát is okozta.  A gátépítés ellen tüntető Fraisse halála politikai feszültséget is gerjesztett a szocialista kormányzat és egykori partnere, a zöldek között, mivel az utóbbiak úgy vélték, hogy az illetékes kormányszervek nem reagáltak megfelelőképpen a fiatalember halálára, és eleinte megpróbálták eltitkolni az igazságot.

Az ügy előzményéről november 8-án írtunk:  Tömegoszlató gránát ölte meg a környezetvédőt
 

Tömegoszlató gránát ölte meg a környezetvédőt

Nehezen csillapul a felháborodás Franciaországban, mióta kiderült, hogy egy 21 éves fiatalember rendőri túlkapás miatt vesztette életét október 26-án, a sivensi erdőnél, ahol három éve nem lankad egy víztározó építése elleni tiltakozás. A nyomozás első eredményei igazolni látszanak a gyanút, hogy a hatóságok 48 órán át leplezték a tényeket, sőt, inkább a környezetvédőket okolták a tragédiáért, amelyért egyelőre senki nem vállalja a politikai felelősséget. A sivensi erdő Toulouse városától észak-keletre, Tarn megyében található, és nyár végétől, amikor némileg szabálytalanul – a procedúra rendes menetét felgyorsítva – vágattak ki több hektárnyi erdőt a tervezett víztározó építéséhez, a terület rendszeres és durva konfliktusok színhelyévé vált a munkálatokat akadályozni próbáló környezetvédők és a “rend őrei” között.

Kapcsolódó anyagok:

Így harcolnak a francia természetvédők

Tömegoszlató gránát ölte meg a környezetvédőt

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás