A rovat kizárólagos támogatója

Miközben egyre valószínűbb, hogy tavaszra kivéreztetik a természetvédelmet, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 26 stratégiai partnerségi megállapodást kötött pl. állattenyésztő, növénytermesztő, és erdészeti szövetségekkel, de partner lett a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek és Vadászok Szövetsége is. Kérdés, hogy a látszatkormányzásnak ez mennyire komolyan veendő része?

A miniszter november 26-án elmondta, a szaktárca az új kormányzati ciklusban is folytatni kívánja azt a közös munkát, amelyet még 2012-ben indított el. Ezt a törekvést szolgálja az is, hogy a tárca eddig 28 szervezettel kötött ilyen jellegű megállapodást, amelyek között 3 szervezet (Magyar Solymász Egyesület, Magyar Vadgazdálkodási Szakértők Országos Egyesülete, Pro Silva Hungaria Egyesület) újonnan csatlakozott az Földművelésügyi Minisztérium stratégiai partnereihez.

Ezek az egyezmények minden eddiginél szorosabb együttműködéseket tesznek lehetővé az ágazatokat érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában. A hatékony együttműködés alapja a partnerek valamint a minisztérium közötti kölcsönös információcsere, a rendszeres egyeztetések és konzultációk. A stratégiai partnerek az agrárium, az élelmiszeripar súlyponti ágazatait képviselik, valamint komoly szerepet vállalnak a magyar vidék és a nemzet értékeinek megőrzésében is.

A szaktárca agrárpolitikájában központi helyet foglalnak el azok a fejlesztések, amelyek új munkahelyeket hoznak létre és egyre több családnak biztosítanak tisztes megélhetést. A hatékonyan működő társadalmi szervezetek a vidék és az ország gazdaságának fontos mozgatórugói. Ennek jegyében születtek a stratégiai partnerségi megállapodások, amelyek a civil szervezetek által őrzött értékeket közvetlenül be tudják kapacsolni a jogalkotás folyamatába.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy minden lehetséges eszközzel segíteni fogja stratégiai partnereit annak érdekében, hogy a társadalmi szervezetek szellemi tőkéje erősítse a vidék és az ország gazdaságát. 

A 26 társadalmi szervezet az alábbi:  

–    Baromfi Termék Tanács és Szakmai Szervezet  

–    Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (FAGOSZ)  

 –    Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA)

–    Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB)

–    Ipartestületek Országos Szövetsége 

–    Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége

 

 –    Magyar Akvakultúra Szövetség

–    Magyar Állatorvosi Kamra

–    Magyar Állattenyésztők Szövetsége

–    Magyar Díszkertészek Szövetsége

–    Magyar Édességgyártók Szövetsége 

–    Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek és Vadászok Szövetsége 

 –    Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége

–    Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége

–    Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

–    Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) 

–    Magyar Solymász Egyesület 

 –    Magyar Vadgazdálkodási Szakértők Országos Egyesülete 

 –    Országos Erdészeti Egyesület  

 –    Országos Magyar Méhészeti Egyesület

 –    Országos Magyar Vadászati Védegylet  

 –    Országos Magyar Vadászkamara

 

 –    Pro Silva Hungaria Egyesület

 

 –    Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

–    Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

–    Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

Fotók: Mőcsényi Miklós, FAGOSZ-nál: Prág Ferenc 


A forrás fataj.hu  még kiemelte:

A hivatkozott kormányzati honlapoldalon mindegyik szervezet megállapodása elérhető. Az erdőgazdálkodáshoz, vadászathoz kötödőeknél a fentiekben is elhelyeztük e kapcsolókat.
A FAGOSZ esetében az együttműködés tartalma (1.3. pont) közelebbről:

agrárpolitika,
agrár-vidékfejlesztés,
erdőgazdálkodás,
ingatlan-nyilvántartás,
térképészet,
földügy,
vadgazdálkodás,
környezetvédelem,
természetvédelem
vízgazdálkodás,

illetve ezeken belül különösen:

az agrár-vidékfejlesztési, erdőgazdálkodási, vadgazdálkodási, környezetvédelmi, földügyi vonatkozású törvények, kormányrendeletek;
az erdészeti ágazatot érintő miniszteri rendeletek;
az erdészeti ágazatot érintő európai uniós jogszabályokkal kapcsolatos tagállami álláspontok, nemzeti jogszabályok;
átfogó ágazati stratégiák, programok;
az erdészetet, erdőgazdálkodást, természetvédelmet, környezetvédelmet érintő stratégiák, programok, intézkedési tervek.
a hazai erdőkből kitermelt faanyag minél magasabb értéken, feldolgozottsági fokon, hozzáadott értékkel hasznosítása, piacra vitele, erdeinkkel, a benne gazdálkodással, a faanyaggal kapcsolatos hatékony kommunikáció.
 


 

A természetvédelem fekete napja 2014. november 20.

A természetvédelem fekete napja

A nemzeti parkokra is réteszi a kezét az Orbán kormány. Most 50 ezer hektárnyi nemzeti parkot – a védett természeti területek közel 20 százalékát – a kormány átadja a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek. A szakértők semmilyen garanciát nem látnak arra, hogy az NFA képes lesz a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken a védettséghez kötődő feladatok ellátására.

 

Kapcsolódó anyagok:

Legyen-e vadon Magyarországon?

A természetvédelem fekete napja

Kétszázezer hektáros természetvédelmi földmutyi?

Magyar természetvédelem – élt 40 évet?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás