Bár manapság a környezetvédelem része a közbeszédnek, időnkét komoly kétségek ébrednek az emberben, értjük-e, miről is beszélünk. Amikor az őszi hónapok beköszöntével szorgos közmunkások bőszen „takarítják” a parkokat, zöldterületeket, árokpartokat, megbízóik nyilván nem tudják, mit is művelnek.

A főváros egyik, magát kertvárosnak nevező kerületében tanulságos történet zajlott. A polgármesteri hivatal munkatársai felmérést készítettek, mi bosszantja leginkább a kerület lakóit. Az őszi avarégetés a lista előkelő helyére került. Az illetékesek összedugták a fejüket és kisvártatva megszületett a gyors döntés: a lombot márpedig össze kell gyűjteni. Mára egész népmozgalom alakult ki; évente több ezer tonnányi bezsákolt őszi „zöldhulladékot” tűntetnek el a szorgos önkormányzatiak. Hátborzongató, egyszersmind tragikomikus látvány ilyenkor a kerület egyik felújított kastélya előtti utcarész, ahol némán sorakozik a több száz falevéllel teletömött műanyagzsák.

A természet nem ismeri a közigazgatási határokat, vagyis ― bármennyire is meglepő ― egy település is része a globális környezetnek. A lehulló lomb része egy körfolyamatnak, mely során az élő élettelenné válik, majd tavasszal a holt anyagba újra élet költözik. A folyamathoz szükséges energiát a nap biztosítja. Itt nincs felesleges elem, nincsenek hulladékok (lásd: zöldhulladék!?). A bomló lomb, biztosítja a növények életéhez szükséges tápanyagforrást. Olyan, mint számunkra a naponta elfogyasztott táplálék, nélküle hamarosan éhen pusztulnánk. Aki hallott a humuszképződésről, a komposztálásról, a zöldjavakról (nem hulladékokról!) tudja, miről beszélünk.

Az égetés valóban káros és felesleges környezetszennyezés, de mennyivel üdvözítőbb, ha a lomb helyett az elszállításához szükséges üzemanyagot égetjük? Meglepő, hogy a fővárosi temetőkből is elszállítják a faleveleket, ágakat, a látogatók által hozott virágok maradványait. Vajon az őszi lombhullás miért nem összeegyeztethető a temető hangulatával? A fővárosban akár milliárdos költséget is felemészthet ez a hiábavaló „rendszeretet”. Tudniillik ez nem a természet rendje, csupán a rövidlátó emberé. A „szakemberek” azzal védekeznek, a komposztáló telepre kerülő zöld visszakerül a parkokba. Ez sem feltétlenül igaz. Ha mégis, milyen áron? Mennyivel járulunk hozzá a manapság oly sokat emlegetett klímaváltozáshoz ezzel a rögeszmés tevékenységgel?!

A talajok tápanyaghiánya világjelenség, a modern mezőgazdálkodás is leginkább csak garázdálkodik ezzel a nélkülözhetetlen, megújuló erőforrásunkkal. A szervesanyagok nem behelyettesíthetők a műtrágyákkal, sőt súlyos károkat okoznak. Mondják, a klímaváltozáshoz az intenzív mezőgazdaság legalább egyharmad részben felelős. Az ezeken a talajokon termelt élelmiszerek minőségéről most ne is beszéljünk…

A fák nem nőnek az égig –mondták eleink. A gazdasági növekedés vallásos mámorától megrészegülten mintha ma már nem értenénk az üzenetét. Válság van, pedig, ha megértenénk a természet örök körforgását, ráébrednénk, csupán egy civilizációs folyamat végéhez érkeztünk. Ahogy a humusz, mi is visszatérünk a kiindulópontra, kezdődhet az újabb életciklus!?

Gellért Miklós
SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület
 

Lakásépítési offenzíva Bécsben – sünöknek

Egy privát kezdeményezés nyomán sünöknek készítenek téli szállásokat Bécsben, hogy ezzel segítsék a védett állatok áttelelését. Az ágakkal és deszkákkal megerősített levélkupacokat rendszeresen ellenőrzik, és ki is táblázzák, hogy laknak bennük.