A rovat kizárólagos támogatója

Az új, 25 méteres kilátó és a mézeshegyi tónál megépített, 8,1 kilométeres turistaösvény, valamint a 4,3 kilométer hosszú kerékpárút 171 millió forintos beruházásához 163 millió forint európai uniós forrást használt fel a Nyírerdő Zrt.

Átadták Debrecen legmagasabb erdei kilátóját.

A Nyírerdő Zrt. az elmúlt három évben mintegy 300 millió forint értékű fejlesztést valósított meg a Debrecen környéki erdőkben – közölte a város polgármestere. Papp László a Debrecen melletti Erdőspusztán megépült új hármashegyi kilátónál elmondta: az összehangolt erdészeti fejlesztések eredményeként új turisztikai célponttá válhat a várostól keletre elterülő terület.

Annak kapcsán, hogy jelenleg alacsony a vízállás az erdőspusztai tórendszerben – a Vekeri tónál, a Fancsikai tavakban és a mézeshegyi tónál – a polgármester kijelentette: az egész térség vízháztartásának javítására a már korábban kidolgozott, s a város fejlesztési tervében szereplő Civaqua-program jelent majd megoldást.  Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: az új, 25 méteres kilátó és a mézeshegyi tónál megépített, 8,1 kilométeres turistaösvény és a 4,3 kilométer hosszú kerékpárút 171 millió forintos beruházásához 163 millió forint európai uniós forrást használtak fel.

A Zsuzsi erdei kisvasút végállomásánál lévő Hármashegyen a korábbi, elavult 14 méter magas kilátó helyett építették fel a 25 méter magas tornyot, amelynek a tetejére 101 lépcsőfok megmászásával lehet feljutni.  A kilátóból nemcsak Debrecen, hanem a Bihari hegyek gyűrűjében, a hatvan kilométerre lévő Nagyvárad is jól látszik.  Szalacsi Árpád tájékoztatása szerint a fejlesztések folytatódnak: jövőre korszerűsítik az önkormányzattól szeptemberben átvett erdei iskolát, ahol tanösvényt és kerti foglalkoztatót is kialakítanak.

Nézzen szét a mézeshegyi kilátóból, nézze meg Konyhás István fotóit.

Átadták Debrecen legmagasabb erdei kilátóját Átadták Debrecen legmagasabb erdei kilátóját
A képre kattintva galéria nyílik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás