A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: nol.hu

Az Orbán-kabinet a paksi atomerőmű vezérkarának a lecserélésére készül – értesült a Népszabadság. Lázár János a hét elején már említette, hogy változások várhatók. A bejelentés akkor teljes értetlenséget keltett, mostanra viszont –legalábbis Pakson – a tanácstalanság ijedtségbe ment át. Nagyon pedálozunk Paks-ügyben

Lázár János a médiában az elmúlt napokban már kifejtette, hogy fejvadászokkal keresnek új, külföldi menedzsereket a nukleáris üzem élére, s ezt a Népszabadságnak tegnap több forrásból is megerősítették. Információink szerint a széles körű menedzsmentcsere hivatalos indoka, hogy az erőmű biztonsági mutatói ugyan jók, ám a rendelkezésre állás terén a hatékonysága elmarad a várttól (utóbbinak ellentmond, hogy a kormány a legutóbbi időkig a kiemelkedően magas rendelkezésre állási mutatókkal büszkélkedett, és a tények is azt mutatják, hogy Pakson az elmúlt években alig volt rendkívüli leállás).

A tervezett paksi bővítés bejelentésekor a kormány azzal érvelt, hogy az erőmű jelenlegi gárdája rendelkezik azzal a szakértelemmel és üzemeltetési kultúrával, amelyre a következő évtizedekben a biztonságos működtetés alapozható. Azt is kijelentették, hogy a bővítési projektet azért bízták versenyeztetés nélkül a Roszatomra, mert a régi paksi blokkokat is az oroszok építették, és egyedül ők értenek az ottani technológiához.  A mostani lépés mindkét állításnak ellentmond, hiszen ha a meglévő csapat felkészültsége kifogástalan, akkor semmi sem indokolja, hogy új menedzsmentet importáljunk (ami a nemzetközi nukleáris gyakorlatban egyébként is példátlan), az pedig különösen furcsa lenne, ha német, francia vagy amerikai szakértőkre bíznák az orosz atomerőmű vezetését, miközben előzőleg ezeket az országokat kirekesztették a beruházásból azzal az indokkal, hogy nem értenek a paksi technológiához.

Természetesen az sincs kizárva, hogy orosz szakemberekre testálná az Orbán-kormány a Paksi Atomerőmű irányítását, ennek azonban a jelenlegi közhangulatban súlyos belpolitikai következményei lennének. Az általunk megkérdezett szakértők szerint lehetséges, hogy a kormány a paksi ügyekkel egyre kritikusabb EU-nak és az USA-nak üzenne a logikátlannak tűnő lépéssel, egyfajta átláthatóságpótlékot felmutatva, vagy éppen Oroszországnak tenne sokadik gesztust a tízmilliárd eurós hitelhez történő mielőbbi hozzáférés reményében.

Az előjelek mindenesetre jelentős változásokat sejtetnek: tegnap elmaradt egy jó előre meghirdetett sajtóbeszélgetés a paksi cégnél, amit csak az utolsó pillanatban, magyarázat nélkül fújtak le a szervezők. A rendezvényen részt vett volna Hamvas István, a cég vezérigazgatója, valamint Tolna megye két kormánypárti parlamenti képviselője, Horváth István szekszárdi és Hirt Ferenc tamási politikus. Az erőmű tegnap már arról tájékoztatta a sajtót, hogy a két képviselő látogatása elmarad, és ezért nem tartják meg a tervezett háttérbeszélgetést sem.

Paks - óriási reklámkeretPaks – óriási reklámkeret

Kovács Antal, az erőmű kommunikációs igazgatója szerint túl sűrű volt a vezetők programja, a városban viszont az a hír kapott szárnyra (nem függetlenül Lázár már idézett szavaitól), hogy menesztik az erőmű vezetését. A Népszabadság által megkérdezett paksiak szerint a kormány a két és fél ezer embert foglalkoztató céget arra utasította, hogy nyolcszáz alkalmazottat bocsássanak el. Ezt a vállalat irányítói megvalósíthatatlan elvárásnak tartják, olyannak, ami veszélyeztetné az erőmű biztonságát. A kormány válaszul döntött úgy, hogy új vezetőket állít az erőmű élére, akik alacsonyabb létszámmal is vállalnák az üzemeltetést.

A sajtóbeszélgetést pedig azért mondták le, mert tartottak attól, hogy ha ez a kérdés szóba kerül, akkor az erőmű vezetője a kormánynak nem tetsző választ adna. Kovács Antal erről lapunknak azt mondta: sok a találgatás a városban, ezekre ő nem kíván reagálni. Hirt Ferenc azzal magyarázta a sajtóesemény lemondását, hogy ő sem tudott a kormány paksi terveiről, ezért mielőtt találkozik a sajtóval, meg akarja ismerni a felsőbb szándékokat. Arról, hogy mi igaz a leépítési koncepcióval és a vezetőváltással kapcsolatban, Hirt nem kívánt beszélni.

Kerestük Paks független polgármesterét, Süli Jánost is az ügyben. Ismert, hogy Süli és csapata minden körzetben legyőzte a kormánypárti jelölteket az októberi választáson. Süli 31 évig az erőműben dolgozott, 2010-es leváltásáig ő irányította a létesítményt, s ma is kapcsolatban van egykori cégével. A polgármester úgy nyilatkozott, hogy semmit sem tud a kormány – állítólagos – leépítési terveiről és arról, hogy menesztenék az ezzel vitába szálló erőművi vezetőket.


Nagyon pedálozunk Paks-ügyben 

A kormány európai szinten elismert szakértők bevonásával, az Országos Atomenergia Hivatalon belül nemzetközi tanácsadó testületet fog létrehozni, amely a paksi atomerőmű bővítése során segíti majd a fejlesztést, valamint – más európai példákhoz hasonlóan – garanciát jelent a nemzetközi szakmai közvélemény tájékoztatására – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ma az MTI-nek.

A miniszter kifejtette, hogy a nemzetközi sztenderdek figyelembevételével, a magyar adó- és áramdíjfizetők érdekeit szem előtt tartva, a gazdasági rezsicsökkentés előkészítése érdekében, a már működő paksi atomerőmű fejlesztésére, a Magyarország szempontjából stratégiai jelentőségű energiaforrás biztonságának megőrzésére, hatékonyságának növelésére – más nagyvállalatokhoz hasonlóan – szintén világszerte elismert szaktekintélyeket kívánnak bevonni.  „Ezáltal a hazai eredmények és nemzetközi tapasztalatok alapján átláthatóbb és még eredményesebb működést tudunk elérni” – hangsúlyozta.  „Ez nyilvánvalóan sértheti a korábbi kormányok alatt kialakult érdekeket. Beszédes, hogy már a kiválasztási folyamat kezdetén megpróbálnak nyomást gyakorolni a kormányra és ellehetetleníteni ezt a kezdeményezést” – jelentette ki Lázár János.

Az ügy folytatása a nol.hu-n >>>
 

Ünnepi paksi fejetlenség

Ünnepi paksi fejetlenség

Úgy tűnik, nincs karácsony paksi botrány nélkül: tegnap először beszéltek kormánytagok egyértelműen arról, hogy az általuk elképzelt terv vesztésre áll. A kormány jelenleg rébuszokban beszél, ami elfogadhatatlan: teremtsenek végre tiszta helyzetet azzal kapcsolatban, hogy mi folyik a színfalak mögött!

A rébuszokról: a miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy orosz beruházások esetén az időzítésen lehet, hogy módosítani kell – ugye emlékszik rá, hogy a paksi hitelszerződést sikerült úgy megkötniük az oroszokkal, hogy 2026-tól mindenképpen törlesztenünk kell Putyinéknak, akkor is, ha egyetlen kapavágás nem történt?!  Vajon erre célzott Lázár, miközben arról beszélt, hogy a kihátrálás bizonyos költségekkel jár?!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás