A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A klímaváltozás és a fakitermelés miatt a jövőben a Borneó szigetén élő állatok csaknem fele elveszítheti életterét. Új természetvédelmi területekre van szükség egy nemzetközi kutatócsoportnak a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmánya szerint.

A szakértők szerint legrosszabb esetben akár 40 emlősfaj is kihalhat 2080-ig, ezt a veszélyt pedig újabb természetvédelmi területek kialakításával lehetne mérsékelni. A területeknek nem kell különösen nagynak lenniük, de jól kell kiválasztani őket – fogalmazta meg kutatócsoport.  Matthew Struebig brit és Andreas Wilting német szakértő vezetésével a tudósok olyan modellt dolgoztak ki, amely nemcsak a következő 65 év lehetséges klímaváltozását jósolja meg, hanem figyelembe veszi azt is, hogy Borneó mely területeinek erdőségei tűnnek el legnagyobb valószínűséggel. Ehhez műholdas adatok biztosítanak információt – mondta el Stephanie Kramer-Schadt, a berlini Leibniz Zoológiai és Vadállatkutató Intézet (IZW) munkatársa.

A jóslatok szerint leginkább az alföldi esőerdők változnak meg, de előreláthatóan sok emlős, köztük néhány ritka emberszabású a magasabban fekvő területeken is megfelelő körülményekre lel. Más állatok viszont, például a laposfejű macska (Priomailurus planiceps), a veszélyeztetett tőzeges és mocsaras területeket részesítik előnyben. Hogy minél több állatnak biztosítható legyen az élettere, új vadvédelmi területekre van szükség összesen akár 28 ezer négyzetkilométeres területen – vélik a kutatók. Ez a délkelet-ázsiai sziget négy százalékát jelenti. Kiemelten fontosak a magasabban fekvő erdős területek, amelyek sok faj számára létfontosságúak.
Borneó erdői a Természetvédelmi Világalap (WWF) információi szerint a világ legveszélyeztetettebbjei közé tartoznak.
 

Napi 6-12 orángután pusztul el a pálmaolaj miatt

Napi 6-12 orángután pusztul el a pálmaolaj miatt

A legtöbbünk által használt pálmaolaj miatt alakulhat ki a világ legnagyobb ökológiai katasztrófája, amelyben eltűnhetnek a Föld színéről a főemlősök is. Percenként hat focipályányi dzsungel tűnik el.
Borneó és Szumátra két olyan csodálatos térsége a Földnek, ahol a természet gazdagsága még mindig lenyűgöző. A dél-kelet ázsiai Szumátrán és Borneón csaknem 20 ezer virágos növény, 3 ezer féle fa és 300 ezer állatfaj él és számuk évről évre több ezerrel növekszik, ahogy a tudósok kezdik felfedezni a vidék dzsungeleit. Mindezen kincsek ellenére a buja növényzet folyamatosan fogy, óránként 300 futballpályányi esőerdőt pusztítanak ki, hogy helyébe pálmaerdőket ültessenek, amelyből a pálma olajat nyerik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás