Hirdetés
MTVSZ - Közép-kelet-európai Bankfigyelő Hálózat

A Déli Gázfolyosó, az EU aktuális kedvenc energiaprojektje, nemcsak felesleges a csökkenő gázigény-előrejelzések alapján, de az orosz energiafüggőség áhított csökkentésére sem alkalmas a civil szakértők Gázálmok (Pipe Dreams) című tanulmánya szerint. Oroszok helyett azeriek? Csöbörből vödörbe.

A tanulmány számításai szerint a Déli Gázfolyosó által Európába évente szállítható 16 milliárd köbméter gázra várhatóan nincs szüksége az EU-nak. Az Unió ugyanis már most sem használja ki meglevő gázimport infrastruktúráját. Az Európai Bizottság mindegyik 2050-ig előretekintő forgatókönyve szerint továbbra is csökkenni fog Európa gázigénye és ebből adódóan gázimportja. E szerint az uniós infrastruktúra-felesleg csak egyre nő a következő évtizedekben, és az olyan költséges mega-vezetékek, mint a Déli Gázfolyosó, feleslegessé válnak – foglalta össze a tanulmány lényegét Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.

Bár a Déli Gázfolyosót úgy próbálták bemutatni, hogy Európa így szeretné csökkenteni energiafüggőségét a megbízhatatlan Oroszországtól, a tények szerint erre nem alkalmas. Ironikus, hogy a projektben az orosz Lukoil cég fontos résztvevő; 950 millió USA dollárnyi hitelt kapott az EBRD-től és az Ázsiai Fejlesztési Banktól a Shah Deniz gázmező fejlesztésére, mely gázzal látná el a vezetéket. Pedig 2014 óta a Lukoil-t uniós és USA szankciók sújtják más orosz cégekkel együtt. A cég környezeti, társadalmi és emberi jogi károkozásainak lajstroma pedig igen hosszú.

Oroszok helyett azeriek? Csöbörből vödörbe.

A gázfolyosó másik gyenge pontja, hogy Azerbajdzsán lenne az új gázszállító Európába, ami az azeri önkényuralmi rezsimet tovább erősítené. Európa így támogatná Aliyevet, aki már eddig is számos magas rangú, a rezsimet ellenző szereplőt börtönbe vetett.

“A Déli Gázfolyosó a problémák csatornája, ami a Kaszpi-tengertől Európáig vezetne: az ötletszerű azeri letartóztatásoktól a törökök által militarizálni tervezett gázvezeték-zónán át a jogi előírásokat megkerülni próbáló Olaszország-beli cégekig. Ez nem vezet Európa energiabiztonságához, csak az energiafüggőségünket az egyik önkényuralmi hatalomtól a másikra cseréljük.” – mondta Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.

pci.jpg

A PCI, azaz közérdekű projektek. Forrás: http://ec.europa.eu/energy/infrastructure/pci/pci_en.htm

“Az orosz invázió óta az Európai Bizottság többször hangsúlyozta, hogy az energiafüggetlenség biztosítása leginkább az energiafelhasználás csökkentésével érhető el. Közép- és Kelet-Európában, amely régió a leginkább ki van téve az oroszok szeszélyeinek, az energia megtakarítási potenciál óriási. Sajnos sem az EU, sem Magyarország nem valódi energiafüggetlenség irányába indult el. Ha az EU-nak van pénze olyan mamut projektekre, mint a Déli Gázfolyosó, akkor miért nem költi inkább gyorsabban megtérülő és biztonságosabb beruházásokra, mint pl. az energiatakarékosság? Ez vagy struccpolitika, vagy szimplán képmutatás és gátlástalan fosszilis lobbizás” – foglalta össze Botár Alexa.

HÁTTÉR: 

  A Kelet-közép-európai Bankfigyelő Hálózat, a Re:Common, a Platform és az urgewald jelentése
magyar nyelvű vezetői összefoglalója:  A Déli Gázfolyosó csapdái (364 KB pdf.)

Röviden a Déli Gázfolyosóról: 45 milliárd USA dolláros projektcsomag, amely az azeri Shah Deniz offshore gázmezőből szállítana gázt Európába, tulajdonosa a BP, az orosz Lukoil, és az azeri SOCAR. A vezeték Grúzián, Törökországon, Görögországon, Albánián és Olaszországon át húzódna más uniós piacok felé, és magában foglalja a Dél-kaukázusi vezeték kiterjesztést, a Transz-anatóliai vezetéket (TANAP), a Transz-adriai vezetéket (TAP) és más elágazásokat. Türkmén gáz is kerülhet később a rendszerbe.

A Déli gázfolyosót közpénzekkel tervezik támogatni az Európai Hálózatfejlesztési Eszközből (Connecting Europe Facility, CEF), tervek szerint az Európai Beruházási Bankból (EIB) és a Projektkötvény Kezdeményezésből (Project Bonds Initiative), sőt közvetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kölcsönéből is, amelyet a Lukoil-nak a Shah Deniz fejlesztések második ütemére tervez adni (döntés: 2015 elején). Az egyik prioritás projekt az EU kiemelt projektek listáján (PCI), melyek politikai és pénzügyi támogatást kapnának a következő időszakban.
 

5 érdekes szempont az EU-orosz gázjátszmához

5 érdekes szempont az EU-orosz gázjátszmához

Ellátható Európa biztonságosan gázzal, és ha igen, hogyan és milyen áron? Hogyan áll az európai-orosz gáz-játszma, mit veszíthet, mit nyerhet Európa az újabb gázvezetékekkel? Mennyire lehet függetlenedni az orosz importtól? A Bankfigyelő Hálózat és partnerei szakmai anyagai alapján 5 pontban foglalta össze az MTVSZ az eddig alig említett érdekes szempontokat. Mennyire vannak az oroszok a spájzban?

Kapcsolódó anyagok:

5 érdekes szempont az EU-orosz gázjátszmához

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás