A rovat kizárólagos támogatója

A 2014. évi túlszaporodás és az év végi enyhe időjárás hatásának következményeként már nem csupán szántóföldi területeken okoznak kárt a mezei pockok. Az erdészeti hatóság jelentései alapján több dunántúli erdészeti területen is megjelentek a rágcsálók.

A mezei pocok (Microtus arvalis) már eddig is jelentős gazdasági kárt okozott. Somogy megyében a Mecsekerdő Zrt. erdészeti területén 78,4 ha erdőfelújításos tölgy telepítésében tett kárt. Tolna megyében pedig a Gyulaj Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. tamási erdészetében pusztított, ahol több mint 200 ha cser- és kocsányos tölgycsemete gyökerét rágta meg, valamint az idősebb állományt is megrongálta.

A Redentin 75 RB rágcsálóirtó szer érvényes, 04.2/12.222-2/2014. számú szükséghelyzeti engedélye a 2014. november 1-től 2015. február 28-ig tartó időszakban a felhasználást csak erdészeti csemetekertekben, faiskolákban tette lehetővé, az erdőfelújításos, több éves telepítésű táblákban nem.

Az engedélyező hatóság az erdészeti területeken, telepítés táblákban kialakult rendkívüli növényvédelmi helyzet ismeretében mérlegelte a szer felhasználásának lehetőségét és kockázatát, melynek eredményeként a környezetvédelmi szempontból fokozottan érzékenynek számító, erdészeti területeken is hozzájárult a szer felhasználásához, több hazai erdészet számára, a kockázatcsökkentési intézkedések betartása mellett.  Az engedély értelmében a készítmény kizárólag járatkezeléssel juttatható ki (6-10 g/lakott járat dózisban), továbbá a felhasználóknak alapvető kötelességük a pusztuló állattetemek összegyűjtése és megsemmisítése. A talajfelszínre kiszórt csalétekkupacok nem megengedettek, mert az vadpusztulást idézhet elő. A vad és madárállomány védelmében a hatóságok fokozottan ellenőrzik a járatkezelések szabályszerű végrehajtását – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal  Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága.
 

Unióban tiltott szerrel a magyar pockok ellen

Unióban tiltott szerrel a magyar pockok ellen

Tiltott anyaggal, tiltott módszerrel irthatják a rágcsálókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hazai „vészhelyzeti engedélye” alapján. A nagyüzemi mezőgazdaság még a betiltott, veszélyes szerek használatától is képtelen szabadulni. Csányi üzleti érdekei felülírják a természetvédelmet.

A magyarországi pocokinvázió miatt egy jelentős kockázattal járó vegyszer, a Redentin légi és földi kezelésére adott engedélyt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Sem a vegyszer, sem a légi kijuttatásos módszer nem engedélyezett az Európai Unióban. A hivatal minden évben „vészhelyzeti engedélyt” ad ki a rendszeresen visszatérő probléma kapcsán.

 

Kapcsolódó anyagok:

A kormányzat is hunyó a milliárdos rágcsálókárban

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás