A rovat kizárólagos támogatója

EU-s hatóságok érvényteleníthetik a Putyinnal kötött szerződést a paksi bővítésről – írja a Financial Times. A gazdasági hírlap szerint a szerződés trösztellenes törvényeket sérthetett. Az Európai Bizottság szerint nagyon korai szakaszban vannak a vizsgálatok.

A Financial Times értesülése szerint több európai uniós ügynökség is vizsgálja az orosz állami energiacéggel, a Roszatommal kötött szerződést. Köztük van az Európai Bizottság versenyhivatala, valamint az Euratom nevű atomenergia-ügyi figyelőszervezet – utóbbi beleegyezése nélkül egy EU-tagállam sem indíthat el nukleáris beruházást.

Az Euroatom egyik illetékese azt mondta a Financial Timesnak, hogy a Paks2-vel kapcsolatban technikai és gazdaságossági kifogások is felmerülhetnek. Az Európai Bizottság versenyhivatala eközben a szerződéskötés körülményeit vizsgálja, elsősorban azt kifogásolják, hogy a kormány nyilvános pályázat nélkül kötött szerződést a Roszatommal, ami akár trösztellenes szabályokat is sérthetett.

A Financial Times szerint az utóbbi vizsgálat még korai stádiumban tart, ezért Budapestnek még lehet esélye arra, hogy valamilyen alkut kössön Brüsszellel, mielőtt egy általános, hivatalos vizsgálat indulna. Az Euroatom még szintén nem foglalt állást a beruházásról, azonban egyelőre ezzel is blokkolja a beruházás elindulását.  A cikk felidézi, hogy Orbán Viktor és kormánya az utóbbi pár évben szorosabbra fűzte a viszonyt Oroszországgal, különösen az energetika terén. Utóbbi különösen ellentmond az EU-s irányelveknek, amelyek az orosz energiafüggés mérséklését célozzák. Magyarország különösen egyoldalúan függ az orosz gáz- és olajszállítmányoktól: a hazánkban felhasznált olaj 80, a földgáz 60 százaléka orosz eredetű. Ezt a függést még súlyosabbá teheti a Roszatommal kötött megállapodás, amelynek része egy közel tízmilliárd eurós, 21 évig törlesztendő orosz hitel felvétele is-írta az origo.

Európai Bizottság: nagyon korai szakaszban vannak a vizsgálatok

Egyelőre nagyon korai szakaszban vannak a paksi bővítés körülményeire vonatkozó uniós vizsgálatok – reagált a Financial Times tudósítására ma Ana-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős szóvivője.

A Financial Times ma megjelent számában arról ír, hogy a paksi atomerőmű bővítése brüsszeli akadályokba ütközhet, mert az atomenergia terén való együttműködést meghatározó Euratom egyelőre nem bólintott rá a létesítmény fűtőanyag-ellátására vonatkozó megállapodásra, valamint az Európai Bizottság versenyhatóságként is vizsgálja, hogy tartalmaz-e a beruházás tiltott állami támogatást, illetve, hogy összhangban áll-e az uniós közbeszerzési előírásokkal.
"A vizsgálat jelenleg nagyon korai szakaszban van, ezért nem is lehet semmilyen következtetést levonni arra vonatkozólag, hogy a megállapodás összhangban áll-e az uniós közbeszerzési vagy állami támogatásra vonatkozó szabályokkal" – fogalmazott Itkonen, közölve egyúttal, hogy az ügyben folyamatos a párbeszéd a magyar hatóságokkal.
A szóvivő újságírói kérdésre a Magyarországról Ukrajnába történő gázszállítások törvényességével kapcsolatos kérdésre is válaszolt, miután Orbán Viktor a múlt héten adott interjúban arról beszélt, hogy Magyarország a Gazpromtól vásárolt gázt nem adhatja tovább Ukrajnának. Itkonen kitért arra, hogy önmagában az, hogy Magyarország gázt szállít Ukrajnának, szabályos, azt viszont még Brüsszel is tanulmányozza, hogy az lehet-e a Gazpromtól vásárolt földgáz. (MTI)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás