A rovat kizárólagos támogatója

A Földművelésügyi Minisztérium ma meghirdette a 2015. évi Zöld Forrás pályázatot. A 70 milliósra apadt keretre csak közhasznú szervezetek jelentkezhetnek április 30-ig, korunk környezetbarát elektronikus lehetőségeinek megfelelően kizárólag papír alapon postai úton.

A tárca az idei évben is meghirdeti a több mint 20 éves múltra visszatekintő Zöld Forrás pályázatot, melyből támogatást a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában közreműködő, a felhívásban közzétett feltételeknek megfelelő környezet- vagy természetvédelmi célú társadalmi szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) igényelhetnek.  A keret 70 millió forint. A pályázatokat 2015. április 30-ig, kizárólag postai úton lehet beadni. Egy jelentkező legalább 500 ezer, legfeljebb 3 millió forint összegre pályázhat.

Fontos, hogy minden pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban még annak postára adása előtt, mert hiánypótlásra nincs lehetőség.

A civil szervezetek kiemelkedő szerepet vállalnak abban, hogy teljesüljenek a Környezetvédelmi Program célkitűzései, a Zöld Forrás pályázat ezt a feladatvállalást segíti. A tárca célja a Kárpát-medence jó környezeti állapotának megóvása, a létünket biztosító természeti erőforrások megőrzése- áll a tárca közleményében.

A pályázat itt érhető el.

Vagy itt tölthető le: Zöld Forrás pályázat (300 KB zip)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás