A rovat kizárólagos támogatója

Nem először érezzük az Orbán kormány egyes gaztettei kapcsán, hogy nem, hát ennél már nincs lejjebb, ennél nagyobb disznóságot képtelenség egyáltalán kitalálni. A Quaestor-botrány árnyékában mégis itt egy újabb intézkedés, egy, a földvagyonról szóló törvényjavaslat mögé bújtatott merénylet, ami katasztrofális és visszavonhatatlan károkat tud okozni minden egyes magyar embernek.

A nemzeti parkok hazánk természeti kincseit őrzik, azt a tájat, ami a Kárpát medencében ezer év alatt kibontakozó nemzeti kultúránk bölcsője, és amely gyerekeink, unokáink számára biztosítja az egészséges környezet, az egészséges élelmiszer termelés alapvető feltételeit. Mivel a természetet, a tájat nem ember építette fel (még ha hat is rá és erőteljesen át is alakította), ha ezt tönkretesszük, gyakorlatilag lehetetlen lesz helyrehozni – de biztosan sokkal nehezebb, mint akár az összes Quaestor-károsultnak visszaadni elveszett megtakarításait.

Nem véletlen, hogy a T/3788 számú, „Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat ellen minden, a környezetüggyel foglalkozó szervezet tiltakozik: a három nagy zöld civil szervezet (MTVSZ, MME, WWF) felhívásához 166 civil szervezet csatlakozott, továbbá az Alapvető Jogok Biztosának helyettese, az Országos Környezetvédelmi Tanács mellett elutasítja a kormány terveit a Parlament Fenntartható Fejlődési Bizottsága és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács szakmai egyeztető bizottsága is.

Az egyébként is hosszú bűnlajstromú Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által jegyzett törvényjavaslatban ugyanis az áll, hogy az állami tulajdonú védett természeti területek vagyonkezelési joga az erre a célra negyven éve létrehozott (és eddig a pontig egyfajta nemzeti konszenzus által elfogadva működő) nemzeti park igazgatóságoktól kerüljön át az arra teljesen alkalmatlan, semmilyen természetvédelmi szakmai ismerettel nem rendelkező Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA).

A nemzeti parkok természetmegőrző tevékenységéhez szorosan hozzátartozik a szakszerű, természetkímélő gazdálkodás (gondoljunk csak a Hortobágyon legelő szürkemarhákra), amelyet részben saját maguk, részben a velük szerződésben álló, rendszeresen ellenőrzött gazdálkodók végeznek. A kormány javaslata azonban egészen egyszerűen azt fogja eredményezni, hogy a már meglévő, haszonbérbe adott területeken a hozzáértő nemzeti park igazgatóságok nem tudják majd kontrollálni az ott folyó gazdasági tevékenységet, amely súlyos és visszafordíthatatlan természetkárosításhoz vezethet (erre már van is példa az NFA által kezelt földeken!). A törvénytervezet továbbá azt is lehetővé teszi, hogy a már megkötött haszonbérleti szerződéseket az NFA 2016-ban önkényesen felmondja: vagyis a Fidesz közeli pénzhajhász ál-gazdák azokra a földekre is könnyedén ráteszik majd a kezüket, amelyeket eddig valahogyan sikerült tőlük megmenteni.

Az indoklás, miszerint „a föld kezelését egységesen kell lebonyolítani, mert a szétdarabolásból visszaélések származnak” szemenszedett hazugság.

Az elmúlt években pontosan láthattuk, hogy az NFA működése mennyi visszaéléssel, becsületes családi gazdálkodók, vagy akár a Kishantosi Ökológiai Gazdaság tönkretételével járt. Ráadásul a nemzeti park igazgatóságok amellett, hogy egységesen a természetvédelem és a gazdálkodás összhangját valósították meg a vagyonkezelésükben álló földeken, érvényesíteni tudták az egyes birtoktestek tulajdonságaihoz (pl. a fokozottan védett, pusztán fészkelő madarunk, a túzok védelméhez) kötődő speciális előírásokat is. A törvénymódosítás elfogadásával erre többé nem lesz lehetőségük.

A törvénytervezet sérti az egészséges környezethez való alapvető alkotmányos jogunkat, ellentétes a magyar Alkotmánybíróság által kimunkált és a nemzetközi jogban is jelentős elismerést kivívott visszalépés tilalmával, fenyegeti európai uniós és más nemzetközi jogi természetvédelmi kötelezettségeink teljesítését is. Elfogadása esetén egyes kormányközeli csoportok rövidtávú gazdasági érdekei miatt tönkretehetik mindannyiunk közös természeti örökségét, népi hagyományainkhoz kötődő virágaink, fészkelő madaraink élőhelyét, és kiterjedt jogbizonytalanságot okozva közvetlenül ellehetetlenítik sok helyi gazdálkodó megélhetését, legelő állatok ezreinek pusztulását okozva.

A Párbeszéd Magyarországért a zöld szervezetekkel összhangban tiltakozik a törvényjavaslat elfogadása ellen, és felszólít minden országgyűlési képviselőt, szavazzon nemmel a tervezetre! Ha a kormánypártok kedd reggel mégis elfogadják a javaslatot, alkotmánybírósági felülvizsgálatot fogunk kezdeményezni- írta Szabó Rebeka blogjában.

A vélemény oldalon megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás