A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: hirado.hu

A Föld körüli útra vállalkozó Solar Impulse-2 napelemes repülőgép az időjárás miatt egyelőre Kínában ragadt. Az egy éjszakára tervezett csonkingi megállás már több mint két és fél hétre nyúlt.

Ez a váratlan halasztás próbára teszi mind a pilóták, mind a több mint 60 főt számláló kisegítő csapat türelmét. A mintegy 35 ezer kilométeres útnak eddig csak negyedét tették meg.  Bertrand Piccard, az egyik kalandor és pilóta elmondta, az ember azt hinné, hogy pusztán akaratával befolyásolhatja az időjárást. Aztán óriásit csalódik, mikor mindez nem működik. „Vagy pedig tudja, hogy kalandra indult, ahol meg kell birkóznia a természeti erőkkel” – fejtette ki.

Piccard és társa, Andre Borschberg svájci mérnök egymást váltják a pilótafülkében. A repülőgép március 9-én indult Abu Dzabiból, és sikeresen átszelte már Omán, India és Mianmar területét. A misszióval igen sok forog kockán. A pilóták szavai szerint 12 éve dolgoznak rajta, céljuk bizonyítani a megújuló energiaforrások felhasználhatóságát, emellett inspirálni az új fejlesztéseket.

A Solar Impulse-2 viszont eddig sok időt tölt a felszínen. A legutóbbi halasztás csütörtökön történt, amikor ismét csak le kellett fújni az indulást, mivel az úti célul kiszemelt Nancsingban az előrejelzések a landolás várható idejére túl erős ellenszelet jósoltak. Súlya – csupán csak 2300 kilogramm – miatt a repülőgépnek szinte zavartalan időjárási feltételekre, vagyis 4 csomónál (óránkénti 7 kilométeres) kisebb ellenszélre van szüksége a repüléshez.
André Boschberg (balra) és Bertrand Piccard (jobbra) Csonkingban március 31-én, a landolást követően. (Fotó:  EPA/STR ) André Boschberg (balra) és Bertrand Piccard (jobbra) Csonkingban március 31-én, a landolást követően. (Fotó: EPA/STR )

Míg a csapat hozzászokott a várakozáshoz, egyértelműen alig várják az indulást. Claudia Durgnat, a Solar Impulse szóvivője a CNN-nek elmondta, az ő főnökük a Nap. Olybá tűnik, az időjárás megnyit nekik egy szűk ablakot, így a következő lehetséges indulási időpont kedden kínálkozik. Sem előtte, sem utána nem jósolnak megfelelő időjárási feltételeket. A szóvivő szerint azonban a misszió még eme késlekedéssel sincs technikai szempontból ütemtervétől lemaradva. Ennek oka, hogy a csapatnak ki kell várnia a hónap végét, míg az északi féltekén a napok hosszabbodnak, és csak ekkor indulhat el a Csendes-óceánon át Hawaii felé.

A szárnyain és törzsén elhelyezett több mint 17 ezer napelemcellával, a Solar Impulse-2 napközben eltárolja az energiát, hogy éjszaka is működtetni tudja a hajtóműveket. Átlagos sebessége nem gyorsabb egy sztrádán haladó autóénál.  A csonkingi nemzetközi reptéren felállított speciális sátorban kevesebb, mint egy tucat ember dolgozik a napi feladatokon, a többiek hetek óta Nancsingban várakoznak. Míg Piccard a pilótafülkében készül az óceáni átkelésre, Borschberg visszatért Svájcba pihenni, és orvosi kezelést kérni migrénjére és bőrére. A hét elején várják vissza Kínába. A tervek szerint ő vezet majd a csendes-óceáni átkelés első szakaszán, ami öt napot és éjszakát ölelhet fel.  A két pilótának nem idegen az ilyesféle kaland. Borschberg korábban vadászpilóta volt, míg Piccard csapatával 1999-ben elsőként kerülte meg a Földet megállás nélkül egy léggömbbel.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás