A rovat kizárólagos támogatója

Több vadászati honlapon olvashattuk, hogy március derekán az Országos Magyar Vadászati Védegylet irodaházában tartott titkári értekezleten elhangzott és már el is döntetett: áprilisban módosítani fogják a vadászható vadfajok listáját. Néhány napon belül minden portálról lekerült ez az információ – írta Gera Pál természetvédő. A vadász szervezetek cáfolnak.

Ez megdöbbentő! – kezdi írását Gara Pál. Ilyen fajsúlyú döntések előtt – ha már a Nemzeti Együttműködés Rendszerében élünk – illene szakmai és társadalmi vitát kezdeményezni, és nem kizárólag a vadászati érdekekre való tekintettel dönteni. 2011-ben már volt egy kísérlet arra, hogy mindenféle egyeztetést mellőzve védett madár- és emlősfajokat vadászhatóvá nyilvánítsanak, de ezt akkor sikerült megakadályozni.

Most a szakmai körökben keringő szóbeszéd szerint olyan állatfajokat akarnak vadászhatóvá tenni, amelyek ma még természetvédelmi oltalom alatt állnak: menyét, nyuszt, barna rétihéja, kanadai lúd, barátréce, fenyőrigó, vadgerle, fürj, egerészölyv, holló, daru. Azt is tervezik, hogy olyan faunaidegen állatfajokat akarnak betelepíteni, kizárólag vadászati célok érdekében, amelyeknek idehaza egyszerűen semmi keresnivalójuk nincs. És erről sem a vadászati szakmai szervezetek, sem az érintett szaktárca honlapján nem érhető el érdemi információ.   Ez így nem tisztességes. Ha ilyesmire készülnek, az a legkevesebb, hogy széles körű társadalmi és szakmai párbeszédet kezdeményeznek, amelynek keretében a szakemberek, szakértői testületek képviselői egyeztethetnének, vitázhatnának és talán meg is állapodhatnának egymással. Az illetékesektől, a kezdeményezőktől meg kell követelni, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra, mely fajokat, milyen vadászati idényt megszabva akarnak vadászhatóvá tenni, és ezt mi indokolja. Milyen faunaidegen fajokat akarnak meghonosítani, és miért? 
Gera Pál természetvédő nol.hu-n megjelent írására az érintett vadászati szervezetek válaszoltak: 

Félretájékoztat cikkében Gera Pál
A Népszabadság 2015. április 18-ai számában jelent meg Gera Pál „Mindenre lőnek” című írása. Ez több tévinformációt tartalmaz. Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) és az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) ezúton is cáfolja, hogy módosulna a vadászható fajok listája (így ez az információ Gera Pál állításával szemben nem is jelenhetett meg „több vadászportálon”, és nem is tűnhetett el azokról), de nincs tervben faunaidegen állatfajok betelepítése sem.

Az OMVK megyei területi szervezeteinek legutóbbi titkári értekezletén – amelyre Gera Pál pontatlanul hivatkozik – március 16-án arról esett szó, hogy több vadászható faj vadászati idénye változhat a vad nyugalmának biztosítása érdekében, mely módosítás kezdeményezője a szaktárca, a Földművelésügyi Minisztérium. A témában folyó egyeztetésekben a két vadászati érdekképviseleti szervezet is részt vesz. Erről korábban tájékoztattunk is az OMVK honlapján.

Szerfelett sajnálatosnak tartjuk, hogy Gera úr természetvédőként nem vette a fáradságot, és nem érdeklődött sem a vadászati érdekképviseleteknél, és a jelek szerint a minisztériumnál sem, valamint minden alapot nélkülöző értesüléseit tényként állította be a közvélemény előtt. Különösen szomorú ez annak tükrében, hogy a vadászati szervezetek illetve azok szakemberei éveken keresztül támogatták kutatómunkáját.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás