A rovat kizárólagos támogatója

Abdul Salam most 18 éves. Napjait azzal tölti, hogy a ghánai Agbogbloshie szeméttelepén talált, a világ minden tájáról odahordott elektronikai hulladékokból égetéssel próbálja kinyerni az értékes nyersanyagokat. A mérgező anyagok miatt napokig tartó fejfájásai vannak, izzad és remeg.

  •  
  • Abdul egyike azoknak a gyermekmunkásoknak, akik éhbérért küzdenek a túlélésért a gyilkos szemétben. Magyarország tavaly 125 ezer tonna e-hulladékot termelt, aminek nagy részéről nem lehet tudni, hová került.

 

Abdul Salam, 18 éves

A helyiek által csak Szodomának és Gomorrának csúfolt Agbogbloshie Ghána fővárosának, Accra-nak a nyomornegyede. Gúnynevét arról a két városról kapta, amiket Isten a Bibliában kénköves és tüzes esővel elpusztított. Az összehasonítás nem alaptalan. A nagyrészt bevándorlókból álló 40 ezres lakosság pokoli körülmények közt él az egy kilométernyi elfeketedett földön, ami fölött folyamatosan gomolyog a szemétégetésből felszabaduló mérgező füst.  

Adam Nasara, 25 éves

A guberálók nagy része 7 és 25 év közötti fiú, akik az éhínség és a háborúk elöl menekültek el hazájukból, hogy Agbogbloshie szemetében találják meg szerencséjüket. A leselejtezett tévék, számítógépek és hűtők ugyanis tele vannak értékes rézzel, vassal, arannyal. Ezekhez sokszor az értéktelen anyagok elégetésével akarnak hozzájutni, amivel folyamatosan mérgezik a testüket. A lányok inkább víz és gyümölcsök árulásával szereznek pénzt. A napi átlagkereset 2 és fél dollár.

Adjoa, 9 éves

A legtöbb helyinek a munka miatt fekélyes sebek vannak a testén, krónikus hányinger, anorexia, fejfájás, légzési problémák és álmatlanság gyötri őket. Ezzel együtt jár a remegés, a vörös szemek és a koncentrálóképesség teljes hiánya. A tünetek enyhítésére gyógyszereket és drogokat szednek, ehhez viszont pénzre van szükségük, amit csak még több munkával tudnak megszerezni. Ez pedig egy ördögi körhöz vezet. 

Rahman Dauda, 12 éves

Rahman Dauda 12 éves. Ha tehetné, ő is iskolába járna ahelyett, hogy egész nap a mérgező szemétben turkál. Bár azt mondja, a munka átmeneti, már 3 éve csinálja. Ha tovább folytatja, valószínűleg ő is belekerül majd abba a körbe, amiből csak a halál kiút. Az itt dolgozó fiataloknak ez rák vagy egyéb megbetegedések miatt már a 20-as éveikben bekövetkezik. 

Kwabena Labobe, 10 éves

Az Agbogbloshie-hez hasonló e-szeméttelepekért, mint amilyen a kínai Guiyu nagyrészt a fejlett világ a felelős. A nagy vásárlóerővel rendelkező országokban ugyanis nagyon gyorsan cserélődnek az olyan elektronikai eszközök, mint a mobilok vagy a tévék, a megunt készülékek megfelelő eltakarítása azonban nincs teljes mértékben biztosítva. 

A helyiek régi monitorokból építettek hidat Agbogbloshie mellett

Hazánkban tavaly minden emberre 13 kiló e-hulladék jutott, ami összesen 125 ezer tonnát tett ki. Ennek egy részét hulladékgyűjtő udvarokba vitték az emberek és így vissza lett véve, egy másik része viszont a konyhai maradékokkal együtt a kukába került.

Sok e-hulladékot azonban illegálisan fejlődő országokba szállítanak, ahol a hatalmas szeméttelepeket gyarapítják. Pedig a hatályos nemzetközi szabályozás tiltja a fejlődő országok szemétlerakóként való használatát, hisz ennek nem csak a helyi gazdasági-társadalmi körülmények miatt van negatív hatása: ezer tonna szemét önmagában is súlyosan szennyezi a talajt és a közeli vizeket.

 

Wellu Seregious, 33 éves

Idén különleges figyelmet fordít az Európiai Unió az ilyen és ehhez hasonló globális problémákra, ugyanis 2015-ben van a Magyarországon a Hand Szövetség által szervezett Fejlesztés európai éve. Ez az első év az úgynevezett Európai évek sorában, amikor a középpontban az Európai Unió külső tevékenysége és globális szerepvállalása áll. Ezzel azokra szeretnék felhívni a figyelmet, akik továbbra is elviselhetetlen szegénységben élnek a világban. Illetve arra, mit tesz ez ellen az EU, és milyen hatással van a globális egyenlőtlenségekre egy átlag európai állampolgár.

Az eseménynek egy Facebook oldalt is létrehoztak, ahol megmutatják, hogyan segíthetnek a magyar fiatalok a problémákon a mindennapokban.

Képek: Kevin McElvaney

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás