A rovat kizárólagos támogatója

Magyarország számára csak olyan mezőgazdálkodás hozhat sikert, amely úgy állít elő értékes, szermaradvány-mentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket, hogy közben megőrzi a vidéki környezetet, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját, ráadásul közvetlenül vagy a ráépülő tevékenységek révén munkát, tisztes jövedelmet és megélhetést biztosít a lehető legtöbb vidéki ember számára. Ehhez új felfogású agrár-felsőoktatásra van szükség.

Egyetemi háttérháborúk – Darvas béla beszélgetése Ángyán Józseffel – az interjú első része

A második Orbán-kormány parlamenti államtitkáraként (2010-2012) hozzád került az Oktatási és Kutatási Főosztály. Miért láttad ezt szükségesnek?

Azért ragaszkodtam a minisztériumi szervezet kialakítása és a feladatkörök elhatárolása során ahhoz, hogy az oktatás és kutatás stratégiai területei önálló főosztályi rangban hozzám kerüljenek, mert meggyőződésem volt, hogy egy néppárti vidékstratégia megvalósításához minőségi szellemi infrastruktúrára van szükség.

Az oktatásból a szakiskolák ügyei tartoztak ide. Nem abszurd, hogy a mezőgazdasági főiskolai és egyetemi képzés független a tárcától? Miként biztosítható így, hogy a felsőfokú képzés szakember kibocsátása illeszkedjen a gyakorlati szükséglethez?

Az egyetemi kutatásnak és képzésnek, a felsőfokú szakember kibocsátásnak felfogásom szerint nem csak egyszerűen illeszkednie kell a gyakorlat igényeihez, hanem jóval a napi gyakorlat előtt kell járnia. Fontosnak tartottam tehát, hogy a tárcánknak lényegesen nagyobb ráhatása legyen a felsőfokú agrár- és vidékfejlesztési, valamint környezeti képzés szakjaira, oktatási és kutatási profiljaira. Az egyetemek és főiskolák egységes irányítását az oktatási tárcától nem lehetett megszerezni, ezért a kezdetektől arra törekedtem, hogy a területet gondozó minisztérium vezetésével, különösen annak felsőoktatásért felelős államtitkárával és munkatársaival – Hoffman Rózsával és Dux László professzorral – jó munkakapcsolatot alakítsak ki. Ez olyannyira sikerült, hogy az agrár- és vidékfejlesztés felsőoktatási kérdéseinek megoldására – a szakok tartalmi megújításától majd akkreditálásától egészen a beiskolázási létszámok és az államilag finanszírozott helyek egyetemek és szakok közti elosztásáig – az általam irányított államtitkárságnak döntő ráhatása lehetett. Ezzel a lehetőséggel élve arra törekedtünk, hogy az egyetemek az ökológiai és vidékfejlesztési közegbe ágyazott agrárstratégia megvalósításához nélkülözhetetlen értelmiségképzés helyeivé váljanak. Olyan vidéki értelmiség képzőhelyeivé, amely felelősen vállalja a természeti környezet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidéki életforma iránti felelősséget és elkötelezettséget.

Jól értem, hogy vidékfejlesztési egyetemekről beszélsz, agráregyetemek helyett vagy mellett? Nem mellesleg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Palkovics László államtitkár/Balog Zoltán miniszter) több, az agrártudományok és környezettudományok határán mozgó egyetemi képzési formát be kíván szüntetni. Mit gondolsz erről?

Magyarország számára csak olyan mezőgazdálkodás hozhat sikert, amely úgy állít elő értékes, szermaradvány-mentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket, hogy közben megőrzi a vidéki környezetet, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját, ráadásul közvetlenül vagy a ráépülő tevékenységek révén munkát, tisztes jövedelmet és megélhetést biztosít a lehető legtöbb vidéki ember számára. Ehhez új felfogású agrár-felsőoktatásra van szükség. Rendkívül sajnálatosnak, mi több károsnak tartom tehát, hogy a felsőoktatási törvény napirenden lévő módosítása éppen azokat az agrárképzést az elmúlt két évtizedben megújító, innovatív szakokat – a környezetgazdálkodási agrármérnök alap- és mesterszakot, továbbá a természetvédelmi mérnök alap- valamint az ökotoxikológus mesterszakot – tervezi megszüntetni, amelyek pontosan ezt szolgálták. 

A TELJES INTERJÚ >>>

Darvas Béla sorozatának darabjai itt megtalálhatók >>> 

Az egyes részek egymás után rendezve és kulcsszavazva elérhetők innen >>> 

vagy a Facebook oldalon >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás