A rovat kizárólagos támogatója

Úgy tűnik, a Csallóköz nagyon jó természeti feltételekkel rendelkezik, ugyanis a térségben megjelentek olyan állatfajok, mint a mosómedve, az aranysakál, a nyérc, vagy a nyestkutya.

Szlovákia Duna menti területén olyan állatok megjelenését jegyezték fel, amelyek ezelőtt nem voltak jellemzők a térségre. Felbukkant az aranysakál, melynek nincs párja a ragadozók között.  Jozef Bielik, a Kamzík Vadásztársaság tagjának elmondása szerint az aranysakál egy átmenetet képez a farkas és a róka között.

Ezen kívül megjelent még a nyestkutya is, amely keletről kerülhetett ide. Ez egy éjszakai állatfaj, amely kisebb élőlényekre vadászik, a mezei egértől kezdve a madarakig.  A nyestkutya a nem kívánatos állatfajok közé tartozik, úgy, mint a mosómedve, amely még veszélyesebb is az előbbinél.

A nyérc főleg bundája végett került a térségbe, de mikor már nem tudták eladni a szőrméjüket, egyszerűen szabadon engedték őket a természetbe. A nyércek a fákon másznak, és mindent likvidálnak, ami él.

Ami a többi állatot illeti, Bielik elmondása szerint az elmúlt években elszaporodtak a rókák is, de ezekre egész évben lehet vadászni. A kisállatok előfordulása azonban csökkent, kevés van a nyulakból és a fácánokból, a foglyok pedig szinte teljesen eltűntek- írta a parameter.sk.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás