Kilátót adtak át Piliscsabán

2015. június 13. 22:32

Kilátót adtak át Piliscsabán

A népszerű építőjátékot, a Jengát idézi meg az új kilátó, amelyet tegnap adtak át Piliscsaba mellett, a Nagy-Kopasz hegyen. A Dévényi Antal erdész nevét viselő, 11 és fél méter magas új építmény páratlan kilátást nyújt a 447 méter magas hegy tetejéről.

A beruházás nettó negyven millió forintból valósult meg, amit a Pilisi Parkerdő Zrt. saját és pályázati forrásból finanszírozott. A néhány éve indult Bejárható Magyarország Program az átjárható, bejárható Magyarországot célozta meg, s 2013-tól kezdődően mintegy 7 milliárd forintból létesülnek erdei kiránduló- és pihenőhelyek, tanösvények, erdei kilátók. Az elmúlt években 24 ezer hektáron történtek az erdőkben a természetjárókat és a környezetvédelmet szolgáló fejlesztések.

A névadó Dévényi Antal 55 éves munkájának köszönhető, hogy a kopárokból egyre inkább őshonos, lombos erdő válik. A Pilisi Parkerdő az elmúlt két esztendőben turistautak és turistaházak felújításával, illetve kapacitásuk jelentős bővítésével, számos erdei pihenő- és tűzrakóhely létesítésével és nem utolsósorban ökoturisztikai fejlesztésekkel, kilátók megépítésével járult hozzá a Bejárható Magyarország Program megvalósításához. A parkerdő mintegy ötvenéves fennállása során nemcsak "szűk" szakmai tevékenységet végzett, hanem a természetkezelés szélesebb értelmezésében aktív természetvédelmi és turisztikai kiszolgáló volt a kezelésében lévő 65 ezer hektárnyi erdőterületen. Az Ybl-díjas Koller József által tervezett kilátó 11,5 méter magas, a közel 17 négyzetméter alapterületű kilátószintről páratlan kilátás nyílik a Budai-hegységre és a Pilisre. Az épület 4X4 méter alapterületű hasábja tömör, egymásra rakott fenyőgerendákból épült fel, melyhez 132 köbméter gerendát használtak fel. Az építészeti forma népszerű a világban, számos lakóépület, szálloda és turisztikai funkciójú objektum valósult meg ebben az egyszerű, letisztult, geometrikus stílusban. A főváros közelében található új kilátó több úton és több irányból is megközelíthető, így Piliscsaba mellett Pilisszántó és Piliscsév felől is.

A névadóról

Dévényi Antal (1910-1994) neve szakmai körökben mindörökre összeforrt a kopárfásítással. Magyarok és külföldiek ezrei tekintették meg vezetésével az ezerhektáros pilisvörösvári kopárokon kialakított híres fenyőállományt, melyet ma a Pilisi Parkerdő Zrt. fokozatosan lombos erdővé alakít.  A piliscsabai kopárfásításban édesapja is részt vett, melyet 1927-28-ban, eleinte csemeteültetéssel kezdtek. A gyengébb területeken próbálták meg először a magvetést. A sikereket követően, 1930-31-ben már csak így erdősítettek. 1950-ben kezdődött a magvetéssel történő kopárfásítás bevezetése üzemi méretekben. Dévényi Antal 1955-től a Pilisi Állami Erdőgazdaság Piliscsabai Erdészetének, majd a jogutód Pilisi Parkerdőgazdaság Piliscsabai Erdészetének erdészetvezetője lett, s ebben a munkakörben dolgozott 1982-ig.

1957-ben az Országos Erdészeti Egyesület a kiemelkedő szakmai és egyesületi tevékenységért járó rangos Bedő Albert-díjjal tüntette ki az addigra 300 hektáron végzett kopárfásításért. Szakmai kuriózum volt a kopárfásítás, hiszen volt olyan esztendő, hogy az éves növekedési időszak alatt mindössze 116 mm csapadék esett. A kopárfásítás célja az volt, hogy termőképessé alakítsák a területeket a fenyő és az elegyfajok (pl. tölgy, cser és akác) segítségével.

Dévényi Antal terve az volt, hogy 40-50 év múlva elég mély humuszos réteget alakít ki a fenyő ahhoz, hogy lombos fafajokat lehet ültetni a helyére. Ez az időszak napjainkra bekövetkezett, így mára az erdőgazdaság fokozatosan át tudja alakítani a fenyveseket a kopárosodás előtt itt állt, őshonos fajokból álló erdőállományokra.   Dévényi Antal egész pályafutását Piliscsabán, az erdők szolgálatában töltötte. 55 év alatt 9 igazgató alatt dolgozott, 117 műszaki és adminisztratív alkalmazottja volt. Vezetésével a Piliscsabai Erdészet 3180 ha erdőfelújítást és 1617 ha erdőtelepítést végzett.  1994. március 2-án temették el Piliscsabán, ahol utcát is neveztek el róla – hozzá és munkásságához méltóan az erdő szélén.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés