A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Megnyitották ma a felújított Nyugati pályaudvart a forgalomnak, így ismét megindult a menetrend szerinti forgalom. A BKK járatain már nem fogadják el azokat a vasúti jegyeket és bérleteket, amelyeket a Nyugati pályaudvarra mint indulási vagy célállomásra állítottak ki.

A MÁV halaszthatatlan karbantartási munkák miatt június 22-én zárta le két hétre a naponta 60-70 ezer utast fogadó Nyugati pályaudvart.
A pályaudvar felújításán, karbantartásán nyolc szakma mintegy 150-200 szakembere dolgozott, és megközelítően ugyanennyien végezték a másfél éves előkészítést. 

Egyebek közt elvégezték az utastájékoztató rendszerek karbantartását, ezáltal jobban láthatók a kiírások. Az utasperonokon aszfaltoztak, megtisztították a nagycsarnok fal- és üvegfelületét, pótolták a kitört és hiányzó üvegeket. Emellett folyamatosan végzik a graffiti-mentesítést az aluljárókban.

A munka részét képezte a Nyugati pályaudvarra bevezető pályák egy részén a vágányok és kitérők, illetve több váltó felújítása és karbantartása. Átvizsgáltak mintegy 23 kilométernyi felsővezetéket, felújították a pályaudvar biztosító berendezéseit, és elvégezték ezek teljes vizsgálatát.

Ma megszűnnek a Nyugati pályaudvar felújításának idejére bevezetett közlekedési változások, a BKK járatain már nem fogadják el azokat a vasúti jegyeket és bérleteket, amelyeket a Nyugati pályaudvarra mint indulási vagy célállomásra állítottak ki.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás