A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A Környezet- és Energiahatékonysági Operatív Program keretében kiírt pályázatok célja, hogy 2017 végére Magyarországon bezáruljon a víziközmű-olló, megszűnjön az ivóvízellátás és a csatornázottság lefedettsége közötti különbség. Erre összesen több mint 300 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára Szabó Zsolt.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a Heves megyei település szennyvízberuházásának ünnepélyes átadásán azt mondta: fontos, hogy a 2014-2020 közötti uniós ciklusban is folytatódjanak a fejlesztések, ezt szolgálja a Kehop keretében kedden megjelent öt új, összesen mintegy 57 milliárd forintos pályázati kiírás.  Ezek az egészséges ivóvíz biztosítását, a szennyvízelvezető hálózat továbbfejlesztését és a kommunális hulladékkezelést támogatják. Hozzátette: a mostani pályázatokat augusztusban és szeptemberben továbbiak követik.

Az államtitkár kitért a hulladékkezelésre vonatkozó Kehop-pályázatokra is. Szavai szerint a kormányzat fenntartható, "nullszaldós" rendszereket akar, vagyis hogy a lakosságnak csak annyit kelljen fizetnie a szolgáltatásért, amennyibe az valójában kerül. Arról is beszélt, hogy rövidesen megjelennek a lakossági ingatlanokat érintő energetikai felújítási, valamint az árvíz-, illetve belvízvédelemre vonatkozó pályázatok.

Nagypál Sándor, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda ügyvezetője az Erdőtelken most elkészült szennyvízberuházásról elmondta, hogy az alig másfél éve elindult projekt az iroda életében is mérföldkő volt, hiszen Erdőtelek volt az első önkormányzat, amellyel beruházási megállapodást kötöttek.

Forgács Jánosné, a mintegy 3300 lakosú település független polgármestere felidézte: a csatornázás szükségessége már a 2000-es évek elején nyilvánvaló volt, ám a felmerült nehézségek miatt csak tavaly májusban kezdődhetett el a munka. A mintegy 1,6 milliárd forintos fejlesztés 100 százalékban uniós, illetve állami támogatással valósult meg.

Az átadáson elhangzott: a beruházás keretében megépült a szennyvíztelep, 21 kilométernyi gerincvezeték, hat átemelő, és 1250 bekötési lehetőség készült el.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás