A rovat kizárólagos támogatója

Az AP által nyilvánosságra hozott vizsgálat eredménye szerint nagyon súlyos fertőzéseket is kockáztathatnak majd azok a sportolók, akiknek azokon a versenyhelyszíneken kell majd indulniuk, melyek közegészségügyi állapotát most vizsgálták meg, egy évvel a riói olimpia előtt. Nem túl csábító a vizes sportolóknak.

A vizsgálat egyetlen olyan nyílt vízi helyszínt sem talált Rióban, ahol biztonságos lenne úszni vagy akár csak vízi eszközzel versenyezni. A brazil szervezők, akik négymilliárd dolláros víztisztítási és fertőtlenítési programot ígértek korábban, most is fogadkoznak, hogy jövőre majd rendben lesz a víz.

A Guanabara-öböl állapota mindenesetre most különösen súlyos, több, a helyszínt megtekintő vitorlázó azt mondta, hogy ez a legmocskosabb versenyhelyszín, amit valaha látott. A vitorlások majdani útját még egy évvel a kezdés előtt is kidobott bútorok, döglött állatok és rengeteg szemét szegélyezi. Rio kormányzója, Luiz Fernando Pezao azt azért elismerte, hogy nem lesz elég idejük, hogy az öblöt teljesen megtisztítsák jövő augusztusig. A szennyvizet ugyanis Brazília jelentős részén nem kezelik, a csövek jellemzően csak belefutnak folyókba, nyílt vizekbe.  

Rio 2016 Olympic Games. Photo by Mario Tama/Getty Images

Most volt olyan vizsgálat, ami a járványt okozó vírusból akkora mennyiséget mutatott ki, aminek 1,7 milliomod része is vészhelyzetet okozna Kaliforniában. Az ennyire szennyezett vízből elég, ha három kávéskanálnyi kerül a szervezetbe, és akkor már 99 százalékos eséllyel megtörténik a fertőzés. Szakértők azt mondják, hogy a versenyzőknek érdemes lehet jóval előbb a helyszínre utazniuk, hogy az immunrendszerüknek legyen esélye felvenni a harcot a fertőzésekkel, és ne a verseny legfontosabb pár napja alatt legyenek rosszul.

Több sportszövetség képviselője viszont már előre felháborodott, szerintük hatalmas kockázatnak teszik ki mindezzel a sportolókat, egy fertőzés miatt négy év munkája is elúszhat. Az olimpiai pályázatában Brazília nyolc szennyvíztisztító épületet ígért az öböl köré, de ebből végül csak egy épült meg. (Independent

Forrás, és galéria a megdöbbentő képekből >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás