A rovat kizárólagos támogatója

Szó szerint mutat utat az egészség felé a Budapesti Szent Ferenc Kórház, amely kreatív módon segíti a szív- és érrendszeri, vagy magasvérnyomás betegséggel élők, illetve cukorbetegek életét. A kórház ugyanis a szomszédságában rehabilitációt segítő túraösvényt alakított ki a Sanofi, és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésével, amelyet egészséges és beteg egyaránt használhat.

A tanösvény rendhagyó módon nem csak a természet megismerésében kínál segítséget, hanem saját szervezetünk működését, reakcióit kísérhetjük figyelemmel a sétából fakadó terhelés hatása alatt. A Szent Ferenc Kórház betegeinek gyógytornász segít megtervezni a rehabilitációt segítő kirándulást, de kölcsönözhető eszközök segítségével bárki megfigyelheti, hogyan változnak a pulzusszám és más egészségügyi adatok a túra elején, során és végén.

Az erdei tanösvény egy eszközökkel ellenőrzött mozgásprogram, mely az egészségesek esetében a megelőzést, a szív- és érrendszeri betegséggel és magasvérnyomás-betegséggel élők, valamint cukorbetegek esetében pedig a szövődmények kialakulásának megelőzését, késleltetését szolgálja. A túra során mért egészségügyi adatokat a kórház szakemberei értékelik ki. Azok számára, akiknél kiugró értékeket észlelnek, a kórház szakrendelésein betegségspecifikus szűrővizsgálatokat kínál.

A program résztvevői megismerkedhetnek szívük működésével, szervezetük terhelés hatására bekövetkező reakcióival. Ehhez az egyéni egészséges pulzusszám-tartományról és a programról ismertető füzetből tájékozódhatnak a túrázók, akiknek olyan, a méréseket segítő, kölcsönözhető eszközök állnak rendelkezésére, mint a teleszkópos túrabot, a pulzusmérő karóra, illetve a későbbiekben az okostelefonhoz bluetooth-szal csatlakoztatható szívritmusmérő.

A Hárs-hegyi erdei tanösvénynek saját – szívet formáló – túrajelzése van, ez segít a tájékozódásban a rövidebb, 2,7 kilométeres és a hosszabb, 5,1 kilométeres szakaszon egyaránt, a javasolt pulzusmérő pontokat pedig tájékoztató táblák jelzik. Ha valaki nem egyedül szeretné a távot teljesíteni, vagy séta közben további információkra van szüksége, a kórház szakemberei által vezetett túrát is választhatja.
Az útvonalak kialakításakor a szakemberek a legújabb szakmai ajánlások figyelembevételével jártak el, így azok egyszerre biztonságosak és hatékonyak: az eltérő egészségi állapotúak számára rövidebb vagy hosszabb túra választható, a gyorsabban fáradók számára pedig pihenőhelyeket alakítottak ki.

Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója a tanösvény átadásakor kiemelte, hogy az újszerű kezdeményezés több állami, civil és üzleti szervezet példaértékű összefogásával valósulhatott meg. „Büszke vagyok arra, hogy saját turisztikai beruházásaink mellett egy ilyen egészségügyi program létrehozásában is részt vehetünk, mert az erdőknek, köztük a Budai Parkerdőnek mindig is komoly szerepe volt az egészségmegőrzésben. Szakmai munkánk egyik fókusza pontosan az erdők rekreációs szerepének erősítése és az évi több tízmillió erdőlátogató minél teljesebb körű kiszolgálása. Abban a meggyőződésben vettünk részt a Szent Ferenc Kórház programjának megvalósításában, hogy a magyar erdők gyógyító erejét sikerül a kórház betegeinek felépülésére fordítani” – fogalmazott a vezérigazgató.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás