Hirdetés

Az elmúlt napok dízel-botrány fényében különösen aktuális, az autóipar által megrendelt, de aztán végül visszatartott TTIP tanulmányt ismertetett a The Independent. Az elhallgatott tanulmány szerint a TTIP következtében Európába beengedett amerikai járművek jelentősen megnővelhetik a halálos vagy súlyos közlekedési balesetek számát.

Az autóipar lobbiszervezetei az atlanti óceán mindkét partján azt szorgalmazzák, hogy az EU és az Egyesült Államok között készülő szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) során harmonizálják a gépjárművekre vonatkozó szabályokat. Azt szeretnék elérni, hogy egységes normák legyenek érvényben az ócán mindkét partján, s ha egy autót engedélyeznek amerikában, az minden további nélkül forgalmazható legyen Európában. Ugyanakkor – miként arra az elmúlt napok dízel-botránya is fényt derített -, azért jelentős különbségek vannak az Európa illetve az Egyesült Államokban a gépjárművekre vonatkozó környezetvédelmi valamint közlekedésbiztonsági szabályok között.  

ttip-lobby-groups_0.png

A TTIP ügyében a legtöbbet lobbizó szervezetek között ott vannak az autóipar képviselő is. (A kép forrása: Corporate Europe Observatory)

Az autóipar megrendelésére készült azonban egy tanulmány, amely azt lett volna hivatott igazolni, hogy az EU és az Egyesült Államok meglévő biztonsági normái lényegében hasonlóak. A tanulmányból viszont az derül ki, hogy az amerikai autók sokkal kevésbé biztonságosak, mint az európaiak. A tanulmányt amiatt hallgatták el, mert attól féltek, hogy rossz fényt vet a TTIP részeként autók biztonsági normáinak harmonizálására javasolt tervekre.  
Az autóipar által elhallgatott tanulmányból az derül ki, hogy az eltérő biztonsági normák között egy frontális ütközés következdében egy gyalogos az európai modellben 33%-kal nagyobb biztonságban lenne, vagyis nagyobb eséllyel szenvedne komoly sérülést, ha egy amerikai autó üti el. Tehát ha a TTIP következtében az Egyesült Államokban engedélyezett autók automatikusan forgalmazhatóak lennének Európában, akkor jelentősen megnővekedhet a halálos vagy súlyos közlekedési balesetek száma.

Az persze nem véletlen, hogy elhallgatták a tanulmányt, hiszen a gépkocsikra vonatkozó szabályok harmonizálása a TTIP következtében az autóiparnak évi 18 milliárd euró nyereséget hozna. Na de milyen áron!

Hogy megakadályozhassuk a TTIP következtében várható károkat, írd alá Te is a Stop TTIP önszerveződő európai polgári kezdeményezést! – írta az mtvsz.blog.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás