A rovat kizárólagos támogatója

Baán László miniszteri biztos szerint a Nyugati mögötti terület rehabilitálása sokkal drágább lenne, mint a Liget projekt megvalósítása. Aligha látott részletes számításokat. Igaz, a múzeumi negyedről is előbb született törvény, mint megvalósíthatósági tanulmány.

A nézőpontunk és a helyzetünk megváltoztatásával új dolgokat fedezhetünk fel. Jo Nesbo persze bátran írhat ilyesmit. Ott fenn északon minden lehet, meg annak az ellenkezője. De itt lenn délen, a gyoda és a famennyezetes stadionok világában azért szűkebb a gondolati tér. Eme atyailag gondolatvezérelt tájon szinte kivitelezhetetlen a fenti mozdulatsor.

Baán László szerint például bugyutaság lenne a múzeumi negyedet, amelynek ő a miniszteri biztosa, áttolni a Nyugati pályaudvar mögé. S tényleg. Óriási ostobaság lenne. Így például elszállítanák onnan azt a sok ezer köbméter szennyezett földet, ami most ott hever a város közepén. Felszámolnának egy, a városszövetbe ékelődött rozsdazónát, hogy a helyét köz- és üzleti célú épületek, park, játszótér foglalja el.  

Talán egyszer még ablakot is nyithatnának a környéken élők anélkül, hogy közvetlenül a fülükbe harsognák, mikor indul személyvonat Vácra.

Ne adj isten, még Demján Sándor egyik cége is jól járna, pedig ilyen ezzel a kormánnyal még nem fordult elő. Méghogy közpénzzel tömni magánzsebeket! A másik Demján-projektre, a Művészetek Palotájára annak idején is milyen csúnyán ráfizettek. Ja, hogy most a kongresszusi központ kapcsán is vele üzletelnek? Az most nem tartozik ide.

Lássuk tisztán, mi a lényeg: a zöld. A szép zöld gyep.

És persze a fák, amelyekből a hivatalos kataszteren egész sorok hiányoznak. Így valóban könnyebb lesz pótolni. A miniszteri biztos arra is rávilágított, hogy a Nyugati mögött legfeljebb a WestEnd tetején megvalósítotthoz hasonló, korlátozott zöld felület hozható létre, szemben a Liget projekt teljes értékű, földfelszínen történő, több tízezer négyzetméternyi zöldfelület-bővítésével. S lássuk be, ez tényleg abszurd lenne.

Mennyivel józanabb ötlet, ha a múzeumi negyedet felépítjük a Városligetben, majd a pályaudvar mögött „bővítjük a Liget zöld sávját”. Valóban sokkal ésszerűbb a Városliget közepén kivágni egy Müpánál is nagyobb területről a fákat, hogy oda épülhessen az új Nemzeti Galéria, majd feltörni a felvonulási tér aszfaltját és fát ültetni az odahordott földbe. De legalább olyan új brand jön létre, hogy özönlik látására a japán turista a világ minden tájáról.

A vágányok fölé épített város meg senkit se érdekelne. Bilbaóban is utálják a régi dokkban épült Guggenheim múzeumot? Legyen inkább utánérzett piramisunk, átszabott zeneházunk? Baán szerint a Nyugati mögötti terület rehabilitálása sokkal drágább lenne, mint a Liget projekt megvalósítása. Aligha látott részletes számításokat. Igaz, a múzeumi negyedről is előbb született törvény, mint megvalósíthatósági tanulmány.

Onnan nézve valóban bugyutaság azt hinni, hogy a döntéshozók képesek meglátni a valóságnak azt a részét, amely nincs benne Baán kaleidoszkópjában — írta Szalai Anna a Népszabadságban.

 

Ligetprojekt: mire megy ki a játék?

Ligetprojekt: mire megy ki a játék?

Pénz nem számít, de mi az, ami számít? Idestova két esztendeje próbáljuk csillapítani – építészek, urbanisták, városvédők, helyi civilek és magamfajta magányos publicisták – a Városligetet létében fenyegető beépítési lázat; végre szeretném megtudni, hogy tulajdonképpen mi ellen védekezünk?
Lányi András írása >>>

Kapcsolódó anyagok:

Ligetprojekt: mire megy ki a játék?

Marad a Liget projekt és kiegészül a Nyugati melletti zöld sávval

Mennyi marha, mind szembe jön velem

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás