Hirdetés

A magyar vidék szimbolikus temetésén a Greenpeace koszorúkat helyezett el azoknak a gazdáknak és szervezeteknek a nevében, akiktől az elmúlt években sokszor jogtalanul vették el az állami földek bérleti jogát. Ezzel gazdák százait tették tönkre, megfosztva őket a legelőktől, így közvetve állatok tízezreit küldve a vágóhídra. Ötmilliárddal károsították meg egy hét alatt Magyarországot

Szimbolikus temetéssel tiltakozott ma délelőtt a Greenpeace a földárverések ellen a Földművelésügyi Minisztérium előtt. Az elmúlt egy hét tapasztalataiból is jól látszik, hogy valóra vált az, amire a Greenpeace októberben már figyelmeztetett: az állami földkiárusítás bebetonozza a sokszor tisztességtelen földbérleti pályázatokon földhöz jutott bérlőket, és ezzel talán örökre elveszi a lehetőséget a kis helyi gazdák elől. Ráadásul nem garantálja a Natura 2000-es területek természeti értékeinek megőrzését sem, és tovább rontja az ökológiai gazdálkodás amúgy is kritikus helyzetét.

A Greenpeace azt követeli a kormánytól, hogy vegye komolyan a saját terveit: a gyakorlatban valósítsa meg mind a Darányi Ignác Tervet – A Nemzeti Vidékstratégiát (2014–2020), mind az ökológiai gazdálkodás fejlesztésére alkotott saját stratégiáját. A Greenpeace elítéli az állami földek ily módon történő kiárusítását.

Mint a magyar mezőgazdaság jövőjéért és az ökológiai gazdálkodás elterjesztéséért küzdő független civil szervezet, elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami földbérleti pályázatok kiírásai után most az állami földeladás feltételei közé sem került be az ökológiai gazdálkodás előírása vagy legalább annak előnyben részesítése. Holott csak ezek biztosíthattak volna megfelelő alapot arra, hogy a kormány betartsa a 2014 elején elfogadott Nemzeti Akcióterv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért (2014–2020) Stratégiában megfogalmazott ígéreteit.

De „feltámadunk” – hangsúlyozta a Greenpeace a ma délelőtt tartott rendezvényén. A szervezet újra megerősítette, hogy nem hagyja elhallgattatni az igazság hangját, sőt másokat is bátorságra biztat: arra, hogy emeljék fel szavukat a tisztességtelenséggel, jogtalansággal és a pusztítással szemben.

 

Ötmilliárddal károsították meg egy hét alatt Magyarországot
A kormány állítsa le az állami földvagyon kiárusítását, mert tönkreteszi a vidéki gazdálkodókat, és az ország vagyonát is megkárosítja, az állami földek ugyanis nem a kormány, hanem az ország tulajdonát képezik – mondta a Greenpeace agrárkampány-felelőse a Földművelésügyi Minisztérium előtt. Rodics Katalin azt mondta, hogy a Greenpeace szerint az új tulajdonosok valójában nem értenek a földműveléshez, ezért csupán vegyszerekkel, nagyüzemi módszerekkel gazdálkodnak majd, így az élelmiszer-ellátás egészségtelen és szegényes lesz.
Rodics szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter múlt szombati bejelentése, amely szerint egyetlen hét alatt 4,8 milliárd forintnyi állami földet értékesítettek, nem számít örömhírnek, ugyanis azt jelenti, hogy az ország vagyonát egyetlen hét alatt közel 5 milliárd forinttal megkárosították.  

A civil szervezet minden eszközével továbbra is harcolni fog nemcsak Kishantos újrateremtéséért, hanem az ország minden kis, családi gazdaságának érdekeiért, a magyar mezőgazdaság fenntartható jövőjéért, amely az ökológiai termelést és egyben a lakosság egészséges élelmiszerrel történő ellátását jelenti. A Greenpeace ebben hisz, és ezért mindent meg fog tenni.

A Greenpeace demonstrációján elhangzott „papi beszéd”:

Kedves Testvéreim!

Szomorúságtól nehéz szívvel állunk itt, a Magyar Vidék, szeretett magyar földünk temetésén.
Drága Magyar Vidék! Búcsúzunk tőled. Búcsúzik tőled a kishantosi biogazdaság; a kajászói, hortobágyi, lepsényi, felcsúti gazdák; a borsodi mezőségi gazdák; az Esélyt az Esélyteleneknek Alapítvány; a Hortobágyi Génmegőrző és még sokan mások, akiknek a jövőt, az életet jelentetted.  Siratnak Válon, Csákváron, Vértesacsán, és Enyingen is. Az ország minden részében, városon és falun, piacon és boltban.

Mit mondhat az ember, aki elveszti anyaföldjét, aki táplálta, akitől mindennapi kenyerét kapta? Kinek sírja el bánatát a gazda, akinek bajszán nem billeg majd morzsa? Kinek panaszkodjon a városlakó, akinek asztalára immár csak a mezőgazdasági nagyüzemek vegyszeres tápláléka jut?

Szomorúság ül a magyar tájon, és fogaknak lészen ott csikorgatása.  Szép voltál, Magyar Vidék, egy új út ígéretét láttuk benned! Családi gazdaságokat, földművelők közösségét láttuk, akik egészséges, vegyszermentes élelmiszerrel látják el az országot. Jólétet láttunk, és értelmes munkát.

De ma – temetünk. Földet hányunk szeretett Magyar Vidékünk koporsójára, testvéreim. Recseg a koporsó deszkája, mint grófi szérűn ama deszkapalánk.

Kedves halottunk régóta szenvedett már. Tulajdonképpen egész, küzdelmes életében betegségek kínozták. És mikor végre úgy érezhettük, talán felvirágzik, új rügyeket hajt – ádáz nyavalya gyűrte le. Mert Isten és a Kormány útjai kifürkészhetetlenek, drága testvéreim. Istenéi, akit nem érünk fel ésszel, és a Kormányéi, amitől sokszor megáll az eszünk.

Hiszen zsebei és pályázatai átláthatatlanok a mi földhözragadt szemeinknek. Hogyan másként lehetne, hogy drága Magyar Vidékünk legszebb tagjait, európai hírű biogazdaságot és szeretettel művelt kisgazdaságokat távolról jött műkörömépítőknek, ruhabála-kereskedőnek játszották át? De akár kőfaragóknak vagy balett-táncosoknak is, ha eléggé közel ültek a húsosfazékhoz.

Mert ők a föld pétisója, testvéreim! És a mi szánkban ím, műtrágyázott hamuvá válik az étel!

Sok helyen, ahol korábban évtizedeken át a legmagasabb biominőséget termelték; ahol nagyüzemi vegyszeres gazdálkodókat oktattak ökogazdálkodásra; ahol hátrányos helyzetű romákat tanítottak meg a biogazdálkodásra, az önellátásra; ahol génmegőrzési munkát végeztek, most beszántották a sárguló búzát, vegyszerekkel gyalázták meg a talajt.

Nem gátolta őket sem a felháborodás, sem a Natura 2000-es védettség. A föld porrá lett irdatlan talpaik alatt, és a poszthumusz humuszon immár leginkább csak földalapú támogatás terem bőségesen az arra érdemeseknek.

Üres és keserű marad a mi poharunk, testvéreim, és dúsan telik meg az övéké. Mert táncolhatunk bármennyit a barackfák alatt, ha permetezett gyümölcsük már nem a mi barackunk. A földünk a jövőnk, és bizony mondom néktek, ők nagykanállal eszik.

Drága Magyar Vidékünk halálával nélkülözés vár azokra, testvéreim, akik eddig még meg tudták termelni a betevő falatot, vagy akár el tudták látni közösségüket. Ha a földeken az új nagybirtokosok kevélykednek, tovább sorvadnak a falvak, tanyák. Az urasági kastélyokat zsellérek és közmunkások apró házai veszik majd körül. És a zsellérnek nem kell majd óvoda, iskola, orvosi rendelő. Mert az majd másoknak kell. Mert hát úgy van ez, drága testvéreim, hogy vannak, akiknek az égadta világon minden kell.

És bizony, drága testvéreim, a kormány szerint felfelé nő a répa, és lefelé az úritök, ha nem a pártkönyves oligarchák napja süt a földre. És persze, joga van bárkinek földet venni, de lehetősége mégis csak keveseknek.

Átverések lesznek az árverések, amiken szeretett halottunk testét feldarabolják, kiárusítják a kufárok. És lészen nagy kiáltozás, mint ama híres, nagy járványok idején: „Visszük a hullákaaat! Hozzátok a halottakaaat!”

S ha drága Magyar Vidékünk mégsem lett volna egészen halott, hát ezekben a napokban alaposan fejbe kólintják: 400 ezer hektár termőföld kerül bunkós kalapácsuk alá, miközben kórusban, ájtatos képpel kántálják: „Legyen nekünk könnyű a föld…hözjutás!”

De testvéreim, mi, igaz keresztényként hiszünk a feltámadásban! Hiszünk egy új, jobb életben, és abban, hogy van újjászületés. A föld örök, még ha megrontják, meggyalázzák is. Idővel kitisztul, és mindent lehet újra, elölről kezdeni.

Sokan állnak ma itt, a sírnál, hol nemzet földje süllyed el, akik azt mondják: nem bír le minket a halál! Elég a pusztításból! Feltámadunk, testvéreim, és nem vesz erőt rajtunk a Pokol összes légiója sem!

Mert valójában, mondjanak bármit az új tulajdoni lapok, miénk a föld, a mi örökségünk, miénk az ország, és miénk az örök hatalom.

Ne nyugodjunk békében!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás