Hirdetés

A párizsi klímacsúcs előtt világszerte több tízezren vonultak utcára, a világ vezetői a globális felmelegedés korlátozásának lehetőségeiről tanácskoznak Franciaországban. Párizsban a két héttel ezelőtti merényletek után szigorú biztonsági intézkedések mellett készülnek a találkozóra. A merényletek áldozataira emlékeztek a delegációk tagjai. Összecsaptak rendőrök és tüntetők Párizsban.

A megújuló energiaforrások mellett tüntettek Jakartában. Indonéziában is csatlakoztak a párizsi klímacsúcs előtti globális demonstrációsorozathoz, amellyel az éghajlati változásokra hívják fel a nemzetközi közösség figyelmét, egyben kihasználták a főváros autómentes hétvégéjét. „Azt szeretnénk kérni a kormánytól és a világ vezetőitől, hogy vegyék komolyan az ígéreteiket, és ne csak az egyezményekre korlátozzák, hanem váltsák is valóra őket” – mondta a tüntetés szervezője, Bejo Kurniawan. Indonézia a világ ötödik legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója. Veszélyt jelent a környezetre a folyamatos erdőégetési gyakorlata is, amellyel a világ harmadik legnagyobb trópusi erdeit pusztítják.

Svájcban is több ezren vonultak utcára. „Mi az ötvenes-hatvanas években voltunk gyerekek. Ezekről a kérdésekről már ötven éve beszélünk, és nem történt semmi. Fel kell tennünk magunknak a kérdéseket, hogy ha cselekedni kell, tudjuk, mit kell tennünk. Azért vagyunk itt, hogy az emberek felismerjék, hogy változtatnunk kell az életvitelünkön valamilyen módon” – mondta az egyik demonstráló.

A 21. század gyermekei számára is fontos kérdés a környezetvédelem.

A hirtv.hu beszámolója szerint négy norvég iskolás az Északi-sarkhoz síelt el, ahol kutatásokat és megfigyeléseket végeztek, eredményeikről pedig a klímacsúcson fognak beszámolni, ahová személyesen az ENSZ-főtitkár hívta el őket. A csúcstalálkozónak otthont adó Párizs maga is komoly környezetszennyezési problémákkal küzd. A közlekedés zsúfoltsága miatt a levegőben lévő veszélyes részecskék száma megközelíti a legszennyezettebbnek tartott ázsiai városokban mért értékeket. Számítások szerint a szennyezett levegő kilenc hónappal csökkenti le a párizsi lakosok várható élettartamát.

A holnap kezdődő konferencia célja egy globális egyezmény aláírása arról, hogy a Föld felmelegedését 2 Celsius-fokban maximálják az iparosodás kora előtti mértékhez képest. A megállapodás kötelező érvényű intézkedéseket tartalmazna a következő húsz-harminc évre is, és felváltja a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt. A francia fővárosban a két héttel ezelőtti merényletek után szigorú biztonsági intézkedések mellett készülnek találkozóra. A helyszínre a korábban meghatározottnál jóval több rendőr és 2800 katona érkezett, az ország határain több mint 8000 rendőr végez ellenőrzéseket. A csúcstalálkozón több mint 190 állami vezető vesz részt.

Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!

false

A francia fővárosban a november 13-i terrortámadás óta továbbra is tilos tömegrendezvényeket tartani. Így a terrorfenyegetettségre hivatkozva betiltották a december 11-ig tartó klímakonferencia eseményeihez kapcsolódó tüntetéseket, aktivistákat tartoztattak le.

Összecsaptak rendőrök és tüntetők Párizsban

A francia rendőrség mintegy száz embert előállított, miután összecsapások törtek ki vasárnap délután Párizs belvárosában a rendfenntartó erők és a klímacsúcs ellen tüntető aktivisták között – közölte Michel Cadot párizsi prefektus.

"Kis, erőszakos csoportokról van szó", amelyek a prefektúra szerint gyertyákkal, pétanque-golyókkal, üvegekkel dobálták meg a rendőröket a République (Köztársaság) téren, akik könnygázzal válaszoltak. Az összecsapásokban senki nem sérült meg. A november 13-i, 130 áldozatot követelő merényleteket követően kihirdetett gyülekezési tilalom ellenére több száz tüntető gyűlt össze délután Párizsban. Közülük váltak ki a feketébe öltözött, arcukat eltakaró fiatalok, akik a rendőrökre támadtak.

 A tüntetők az Anticop21 elnevezésű francia klímacsúcs-elleni csoportosulás felhívására gyűltek össze a terrortámadások elleni megemlékezések legfőbb helyszínén, hogy a gyülekezési jog elvétele ellen tiltakozzanak.

A République tér a merényleteket követően az áldozatokra való megemlékezések központi helyszíne lett, amelyeket engedélyezett is a rendőrség. A párizsiak és a turisták mellett Angela Merkel német kancellár Francois Hollande államfővel együtt itt helyezett el szerdán a köztársasági jelképező Marianne szobor lábánál virágot és gyertyát az áldozatok emlékére.
Miután a francia hatóságok nem engedélyezték a környezetvédők által mára a francia fővárosba tervezett két nagy felvonulást, a civil szervezetek kétkilométeres élőláncot szerveztek az éghajlatért a térről induló Voltaire sugárúton, valamint több ezer pár cipőt halmoztak fel a tér közepén a környezetvédők. A cipők jelképezték azokat az embereket, akik nem vonulhattak fel Párizsban. A szervezők szerint mintegy 10 ezren, a rendőrség szerint mintegy 4500-an alkották az élőláncot. A békés környezetvédők egyébként kifütyülték az anarchista aktivistákat, akik érkezésüket követően azonnal kukákat kezdtek borogatni.

"Te úgy tüntetsz, ahogy te akarsz, én meg így" – válaszolta egy rendbontó egy békés tüntetőnek, aki rászólt. Francois Hollande francia államfő botrányosnak nevezte, hogy "rendbontó elemek" vettek át a szerepet az élőlánc után a République téren, ott ahol "virágok és gyertyák vannak a terroristák golyói által megöltek emlékére", és "botrányos a klímacsúcs jelentősége szempontjából is" – tette hozzá a Brüsszelben tartózkodó francia elnök.  "Tudtuk, hogy vannak rendbontó elemek, akiknek semmi közük a környezetvédőkhöz" – hangsúlyozta Francois Hollande. Manuel Valls miniszterelnök méltatlannak nevezte az incidenst, s azt kérte mindenkitől, hogy tartsa tiszteletben ezen a helyen a terrortámadások áldozatainak emlékét. A nem engedélyezett menetek helyett egyébként országszerte számos élőláncot szervezetek francia környezetvédők.

  A merényletek áldozataira emlékeztek a delegációk tagjai

Egyperces csenddel emlékeztek a november 13-i merényletek 130 áldozatára a párizsi klímacsúcs delegációinak tagjai, akik ma délután megkezdték az egyeztetéseket a klíma-megállapodásról a francia főváros közelében található Le Bourget kiállítócsarnokban, egy nappal a hivatalos megnyitó előtt, amelyre mintegy 150 állam- és kormányfő hivatalos.

    "Lényeges, hogyan tudunk az gazdálkodni az idővel. Minden nap előrébb kell lépnünk" – mondta Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ december 11-ig tartó 21. klímakonferenciájának elnöke az egyperces megemlékezést követően.

"Számítok önökre a kompromisszum megtárgyalásában és tető alá hozásában a következő órákban" – mondta a 195 delegáció tagjának a francia külügyminiszter az első, rövid munkamegbeszélés előtt. A  találkozó célja, hogy most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá a tagállamok annak érdekében, hogy a Föld légkörének felmelegedését két Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest. A hivatalos megnyitó előtti nap a delegációk a tárgyalások kereteit és módszereit határozzák meg.

Francois Hollande francia államfő egy ambiciózus és kötelező érvényű klíma-megállapodásért emelt ma szót, miután találkozott Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel. "Időszakosan felül kell majd vizsgálni a kötelezettségvállalásainkat és hozzájárulásainkat, hogy (a légkör felmelegedése) tényleg két fok alatt maradjon a század vége előtt" – hangsúlyozta a francia elnök az Elysée-palotában.
    Francois Hollande ma este Hszi Csin-ping kínai elnökkel vacsorázik, ez lesz az utolsó kétoldalú diplomáciai egyeztetés a klímacsúcs holnapi hivatalos megnyitója előtt. Kína a világ második legnagyobb gazdasága és a legjelentősebb környezetszennyező állam.  

Ma egyébként már több ország vezetője megérkezett a francia fővárosba és megemlékezett a terrortámadások áldozatairól a Bataclan koncertteremnél, ahol november 13-án kilencven embert ölt meg három öngyilkos merénylő. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Manuel Valls francia kormányfővel együtt hajtott főt, később Michelle Bachelet, Chile elnöke helyezte el ugyanitt a megemlékezés virágait. A terrortámadásokban ugyanis három chilei állampolgár is életét vesztette.

A ENSZ égisze alatt rendezett klímacsúcson 195 ország vezetői és klímaszakértői vesznek részt. A holnapi megnyitón – amely szintén a terrortámadásokra való megemlékezéssel fog kezdődni – közel 150 ország állam- vagy kormányfője lesz jelen, köztük Barack Obama amerikai, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök, valamint Angela Merkel német kancellár. Áder János magyar köztársasági elnök is részt vesz és felszólal a nyitónapon. (MTI)

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás