Hirdetés

A múlt heti Európai Hulladékcsökkentési Hét akcióit tekintve ötödikek lettünk az unióban. Tegnap elindult az ehhez kapcsolódó „Vállalom!” magyar nyelvű oldal, amelynek célja, hogy egész évben minél több önkéntes bevonásával irányítsa rá a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésére, tárgyaink újrahasználatára és a hulladékká vált anyagok újrahasznosítására. Hazánkban évente kb. 17,5 millió tonna hulladék keletkezik, aminek 21,4 %-át a háztartások produkálják.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2015. november 21-29. között zajlott, annak keretében Magyarországon 473 akciót valósítottak meg önkéntesek, amivel Európa legaktívabb országai között végztünk. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányt Magyarországon a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) koordinálja.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében Magyarországon minden eddiginél több, összesen 473 hulladékcsökkentést és a hulladékokkal való felelős, tudatos bánásmód elsajátítását, kialakítását elősegítő akció valósult meg. A kampányban, amely idén először minden megyét érintett, az oktatási intézmények voltak a legaktívabbak: 110 iskolában 222 akciót szerveztek, ami az összes akció bő 45 százalékát teszi ki. Idén öt hazai egyetemről, főiskoláról is csatlakoztak önkéntesek az akcióhoz, ami azért kiemelkedő eredmény, mert a fiatalok közül az egyetemisták, főiskolások alkotják a legnehezebben elérhető célcsoportot – mondta el V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón.
Magyarországon évente mintegy 17,5 millió tonna hulladék keletkezik, aminek 21,4 százalékát a háztartások produkálják. A célkitűzés az, hogy az országban keletkező hulladék mennyisége folyamatosan csökkenjen.

A 2015. évi hazai kampányról európai viszonylatban

Az Európai Hulladékcsökkentési Héthez idén minden korábbinál több, összesen 33 ország csatlakozott, amelyekben 12.035 akciót valósítottak meg a résztvevő önkéntesek. Az akciók száma tekintetében Magyarország az ötödik legjobb eredményt érte el. Csak olyan államok előzték meg, amelyekben már a kezdetektől, azaz 2009 óta minden évben megszervezik a kampányt, míg Magyarországon csak 2012 óta tesz így az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI).
A végső sorrend:
1. Olaszország      – 5286 akció
2. Franciaország   – 3380 akció
3. Spanyolország  – 1346 akció
4. Portugália             – 482 akció
5. Magyarország     – 473 akció

Ugyanakkor az Európai Hulladékcsökkentési Hét 40 nemzeti koordinátora között az OKTF NHI a negyedik legjobb helyen végzett, csak az olaszok, a franciák és a katalán szervezők előzték meg ebben az évben.

„Vállalom!” – egész évben a hulladékcsökkentésért

Bár a 2015. évi Európai Hulladékcsökkentési Hét november 29-én véget ért, mostantól a kampány nemcsak egy hétig, hanem egész évben tart. Elindult az Európai Hulladékcsökkentési Hét „Vállalom!” magyar nyelvű oldala, amelynek célja, hogy az Európai Hulladékcsökkentési Hét után is – egész évben – minél több önkéntes bevonásával felhívja a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésére, tárgyaink újrahasználatára és a hulladékká vált anyagok újrahasznosítására. A Vállalom! oldal elindulásával lényegében már az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2016. évi kampányát indítjuk útjára – mondta el a sajtóeseményen Búsi Lajos, az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság mb. főigazgató-helyettese.
 Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság "Vállalom" kampányának sajótájékoztatója: V Németh Zsolt és  Búsi Lajos  2015  december 1Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság "Vállalom" kampányának sajótájékoztatója: V Németh Zsolt és Búsi Lajos 2015 december 1

A weboldal fő törekvése rávilágítani arra, hogy a mindennapok során minden ember tehet valamit a hulladékokkal való felelős, tudatos bánásmódon keresztül azért, hogy a rendelkezésünkre álló természeti környezetet és erőforrásokat megőrizzük a jövő generációi számára. Ezen az oldalon olyan vállalásokat lehet tenni, mint:
— új helyett használt terméket vásárolok,
— már nem használt elektronikai eszközeimet átadom újrahasznosításra vagy az újrahasználat nevében továbbajándékozom,
— tölthető elemet, környezetbarát tisztítószereket és vegyi oldószer mentes festékeket használok,
— csak az előre megírt bevásárlólistán szereplő tételeket veszem meg,
— csak az igazán fontos anyagokat nyomtatom ki, felhasználva a papír mindkét oldalát.

A weboldalon csak regisztrálni kell ahhoz, hogy valaki vállalást tegyen, majd azt a közösségi oldalain (Facebook, twitter), valamint e-mail-ben meg is tudja osztani. Ezzel, amellett, hogy példát mutat másoknak, a hulladékokkal való felelős, tudatos bánásmódot is népszerűsíti.

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2016-ban

A következő Európai Hulladékcsökkentési Hét 2016. november 19-27. között lesz. A jövő évi kampány központi témája egyeztetés alatt áll az Európai Bizottsággal, az akciósorozat várhatóan a veszélyes hulladékok vagy a csomagolási hulladékok csökkentésének témakörére fókuszál majd – írta sajtóközlemányében az  OKTF NHI.

Témához kapcsolódó hanganyag:  Jazzy Rádió Zöld iránytű 2015 december 2-i adásában.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás