A rovat kizárólagos támogatója

Várhatóan november végén kezdődik 3-as metró felújítása, de előkészítő munkálatok már ősztől lesznek. A Lehel tértől északra eső résszel kezdenek. Lift hét megállóban nem lesz, pl. a forgalmas belvárosi Ferenciek terén és a Kálvin téren. Lesz, ahol az akadálymentesítést olyan mozgólépcsővel oldják meg, amelyet mozgáskorlátozottak is használhatnak.

Az InfoRádió úgy értesült, a tervek szerint november-decemberben kezdődik az 3-as metróvonal felújítása. A BKV sajtóosztálya azt közölte, hogy a rekonstrukció idején az utasforgalmat buszok biztosítják majd. A járművek számára ideiglenes megállóhelyeket létesítenek. A szükséges előkészítő munkálatok a felújításhoz ütemezve és igazodva, várhatóan augusztus végén kezdődnek. A korábbi információk szerint a felújítás három szakaszban valósulhat meg. Az elsőben a Lehel tértől északra, majd a Nagyvárad tértől délre lévő részt építenék át teljes vágányzár mellett, majd ezt követné a vonal közepének lezárása.

Tarlós István főpolgármester korábban megerősítette, hogy elkészült a metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30.   A BKV hangsúlyozta, hogy a felújítás fontos része az akadálymentesítés: több állomáson épül a mozgáskorlátozottak által is használható mozgólépcső, 13 megállóban pedig lift, de csak ott, ahol ez műszakilag megoldható.

A Dózsa György út, az Arany János utca, a Ferenciek tere, a Kálvin tér, a Klinikák, az Ecseri út, és a Pöttyös utca állomásain nem épülnek liftek.

A közlekedési társaság kiemelte, hogy az észak-déli metróvonal teljes akadálymentesítése a jelenlegi tervek szerint nem valósulhat meg, de törekszenek arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben megkönnyítsék a mozgáskorlátozott utasok közlekedését. A BKV szerint az Európai Uniós finanszírozásnak nem feltétele a teljes akadálymentesítés.

technikailag nem a legkorszerűbb orosz metrókocsiA metrókocsik felújításával kapcsolatban jelenleg – az ütemezésnek megfelelően – az átalakítási engedély megszerzéséhez szükséges műszaki dokumentációt készíti az orosz Metrowagonmash. 
A közlekedési társaság azt az információt is megerősítette, hogy módosul a metrókocsik rekonstrukciójára kötött szerződés. A változás a jármű hajtásrendszerének, hajtásvezérlő elemeinek kialakítását érinti, amelynek segítségével költséghatékonyabb, környezetkímélőbb üzemeltetés érhető el. A BKV közölte, hogy a szerelvények felújításakor törekszenek arra is, hogy a mozgáskorlátozott utasok zavartalan közlekedését is biztosítsák. 

A Fővárosi Közgyűlés szerdán vállalt kötelezettséget a 3-as metróvonal infrastruktúra-rekonstrukciójának előkészítéséhez szükséges – kétmilliárd forintos – forrás biztosítására, valamint jóváhagyhatja a kiviteli tervek elkészítéséhez kapcsolódó fejlesztési megállapodást.

A főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában tegnap este emlékeztetett, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán 2 milliárd forintot fogadott el a felújítás kiviteli tervezésére. Arra a kérdésre, hogy a 3-as metró pótlásához szükséges buszok beszerzéséről szóló javaslatot miért vonta vissza az előterjesztő, azt válaszolta: ennek az volt az oka, hogy végeznek még egy számítást "a pótlóbusz versus szolgáltatásvásárlás kérdésben".

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás