Hirdetés

Nem kezdi meg a magyar kormány a paksi bővítésre rendelkezésre álló orosz hitelkeret lehívását, amíg tart az uniós versenyjogi vizsgálat. Ezt írta Jávor Benedek (Párbeszéd Magyarországért PM) európai parlamenti képviselőnek Lázár János kancelláriaminiszter.

Jávor Benedek szerint a döntés helyes, de csúszást jelenthet a projekt megvalósítása során. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az állami támogatással kapcsolatos mélyreható vizsgálat mellett egy kötelezettségszegési eljárás is folyik a paksi bővítés ügyében az európai közbeszerzési szabályok megsértése miatt – adta hírül a PM.

A hitel lehívása a képviselő szerint felelőtlen lépés, amíg valamennyi, az Európai Bizottság által indított vizsgálat le nem zárul, és ki nem derül, hogy egyáltalán lehetséges-e megépíteni az új blokkokat.

Lázár János kancelláriaminiszter a PM brüsszeli képviselőjének január eleji levelére válaszolt. Ebben Jávor rákérdezett, hogy mi az oka annak, hogy több, a bővítéssel összefüggő közbeszerzést is "a körülmények megváltozása miatt" lefújtak pár nappal korábban. Lázár szerint az Unió nem írta elő kötelezően a közbeszerzések leállítását, azt a magyar kormány saját maga látta szükségesnek. Nem kötelező jelleggel, de a bizottság erősen javasolta valamennyi előkészület leállítását a vizsgálatok leállításáig – fogalmazott Jávor. Megítélése szerint ebbe nem csupán az állami támogatással kapcsolatos eljárás, hanem a bővítés közbeszerzésének elmaradása miatti kötelezettségszegési eljárás is beletartozik. Helyes tehát a magyar kormány döntése, hogy nem dönti a pénzt egy esetleg meg sem valósítható beruházásba, az előkészületek folytatására, vagy az orosz hitelkeret lehívására azonban nem kerülhet sor addig, amíg valamennyi vizsgálat le nem zárul.

Jávor szerint ez azt is jelenti, hogy mára a kormány is belátta, az eddigi "előbb cselekszünk, azután gondolkozunk" hozzáállás nem tartható. A bővítési projektnél az elejétől kezdve szoros együttműködésre lett volna szükség az uniós testületekkel, és csak akkor és úgy lehetett volna belevágni a projektbe, ha annak az európai joggal való összeegyeztethetőségéről már meggyőződtek.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás