Hónapok óta azon töröm a fejem, hogyan adhatta és miért a nevét ehhez a merénylethez. Hogyan vállalhatta, hogy miniszteri biztosa lesz ennek a tervnek, amelynek nyilvánvaló célja, hogy hazánk jelenlegi urai elfoglalhassák a Várat? Csak hallgatom, ahogy beszél különféle brandekről – a brand szó különösen kedves önnek – új turisztikai arculatról, szédítő bevételekről, növekvő zöld felületről, csodás jövőről, de közben hazudik.
Kik ők, kikből áll a Liget népe? Ők azok, akik nyáron a Királydombon vetkőznek fürdőruhára, és napoznak, piknikeznek, mivel nincs hétvégi házuk, ők azok, akiknek nem telik külföldi nyaralásra, uszodára. Ide jönnek télen – ha leesik egy kis hó – itt építik a hóembereket, csúszkálnak szánkón és nejlon zacskón, mert nincs pénzük wellness-hotelben pihenni, soha nem jutnak el síelni. Ismerem őket, és tudom; főleg szegény emberek alkotják a Liget népét, a VI., VII., VIII. kerületek sűrűn lakott, bűzös utcáiból húzódnak ide levegőt venni, jönnek a gyerekeikkel, nagymamával, kutyákkal. Ők azok, akik majd fulladozni fognak a monumentális építkezés bűzétől, ők azok, akik amúgy is sok évvel előbb halnak, mint a budai zöld övezetekben élő honfitársaik, és most, hogy majd a monstrum épületek blokkolják a levegő áramlását, ez a különbség még tovább fog nőni.
Hónapok óta azon töröm a fejem, hogyan adhatta és miért a nevét ehhez a merénylethez.
Hogyan vállalhatta, hogy miniszteri biztosa lesz ennek a tervnek, amelynek nyilvánvaló célja, hogy hazánk jelenlegi urai elfoglalhassák a Várat? Számtalanszor meghallgattam különböző tévékben, rádiókban, amint lendületesen, szinte levegőt sem véve darálja vízióit a múzeumi negyedről, szabadon mazsolázva különböző nemzetközi példákból, előtérbe tolva, ami önt igazolja, és elhallgatva, ami cáfolja, épp úgy, ahogy az Alaptörvény valamennyi paragrafusánál találtak hivatkozást valamely külföldi példára, csak épp az egész példátlan, a NER szelleme menthetetlen és unikális Európában. Ön hivatkozik például a berlini múzeum-szigetre, de azt elhallgatja, hogy ha valaki építkezni akarna a Tiergartenben, annak Berlin népe útját állná, ahogy a Guggenheim múzeum is letett arról, hogy a Central Parkban húzza fel új épületét.
Csak hallgatom, ahogy beszél különféle brandekről – a brand szó különösen kedves önnek – új turisztikai arculatról, szédítő bevételekről, növekvő zöld felületről, csodás jövőről, de közben hazudik. Nyilvánvaló hazugság például, hogy nőni fog a zöld felület, hiszen a frissen telepített gyeptéglák hogyan pótolhatnák a kivágott ősfákat? Ahogy hazudnak a látványtervek is, amelyeken három méter magas marslakók sétálnak az új múzeumépületek körül, hogy azok ne tűnjenek olyan ormótlan monstrumoknak, mint amilyenek valójában lesznek. És amikor hozzáértő építészek, kertészek leleplezik a hazugságait, ön egyetlen pillanatra sem jön zavarba, hanem darál tovább.
De miért teszi ezt?
Ön is tudja, hogy a XXI. század városfejlesztési alapvetése, hogy fákat nem vágunk ki, zöld felületet nem bántunk, csak rehabilitálunk, az építészeti álmokat a város foghíjaira vagy rozsdaövezetébe álmodjuk. Ahogy pontosan tudják ezt a Damjanich utcában meg a Dembinszyben, a Királydombon és a játszótéren, tudják ezt a VI., VII., VIII. kerület szegényei, akik átkozni fogják a nevét, ha elveszi tőlük a Ligetet.
Ön művelt, képzett, világlátott szakember, aki megtervezte a Szépművészeti Múzeum korszerű, föld alatti bővítését. Ezzel a tervvel a múzeum sikeresen pályázott, és uniós pénzt nyert el. Minden készen állt, 2011 elején már tervezték kiírni a kivitelezési közbeszerzési pályázatot, ám a beruházást az Orbán-kormány leállította, minden ok és magyarázat nélkül.
Nem tudom, hány munkaórája ment rá erre a tervre, hogyan élte meg, hogy semmibe veszik a munkáját, a sikeres EU-s pályázatot, megalázzák, hülyét csinálnak magából. Ezek után miért nem állt fel? Nem gondolt arra, hogy ha ezt megtették önnel, ezután bármit megtehetnek? Ön nem állt fel, maradt a helyén, sőt, mert nagyobbat álmodni. Ön művelt, képzett, világlátott szakember, értelmiséginek nem nevezném, mert az értelmiségi léttel együtt jár bizonyos morális tartás és társadalmi felelősségérzet. Talán ott veszett el valami, 2011-ben, amikor egy nap csengett a telefon, és közölték Önnel, hogy a múzeumbővítés – EU-s pénz ide, tervpályázat oda – passzé. És Ön nem verte az asztalt, nem tiltakozott, hanem beállt ezen új urakat szolgálni, és ilyen helyzetből később már nehéz autonóm döntéseket hozni.
Miért is számítana Önnek és a miniszterelnök úrnak, amikor tervezőasztal fölött álmodoznak gigantikus, új épületekről – ismerős ez a történelemből: a vezér és kedvenc építésze új várost álmodik – tehát ezekben a mámoros pillanatokban mit számít önöknek belső Erzsébetváros, Terézváros szegényeinek az egészsége.
Azokról a magas bércekről, ahonnan Önök alátekintenek, ezek az emberek nem is látszanak. Ahogyan a mókusok sem.
Pataki Éva író, forgatókönyvíró
Vélemény oldalon megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
