Az állam szívesen szabadulna a tulajdonában maradt halgazdaságoktól, de ezúttal nehezebb dolga lesz, mint az uniós támogatást élvező szántóföldekkel volt. Ugyanakkor a hazai természetes vizekben 2016-tól tilos a kereskedelmi célú halászat, amivel a szakemberek szerint az orvhalászatot támogatják.
Az állami földek sok vitát kavart árverése után az állami tulajdonban maradt halastavak következhetnek. Egyre több jel mutat ugyanis arra, hogy a kormány dobra verné a halgazdaságait is, az újabb bevételek reményében. A szakmát azonban ez nem nyugtatja meg, eladás helyett sokkal ésszerűbb megoldás lenne az állami tulajdonban maradt halastavak hosszú távú haszonbérbe adását – így vélekedett a Népszava érdeklődésére Lévai Ferenc. Az Aranyponty Zrt. tulajdonosa, aki több évtizede halgazdasággal foglalkozik felhívta a figyelmet arra, hogy az állam amúgy sem számíthatna kiugró bevételre, mert ha valóan piaci értéken hirdetné meg a halastavakat, hektáronként átlagosan maximum 500 ezer forint folyhatna be a költségvetésbe. A szántókhoz képest alacsony ár több okra vezethető vissza, ezek közül az egyik az, hogy halastavat az olyan, legfeljebb 8-9 aranykoronás földeken alakítottak ki, ahol nem lehetett, vagy nem volt érdemes növénytermesztéssel foglalkozni, de még legelőnek, faültetvénynek sem volt alkalmas a terület.
Ennek ellenére előfordult, hogy értékbecslő hektáronként 1,8 millió forintra értékelt fel egy halastavat, amit Lévai Ferenc erősen túlzottnak tart, hiszen – sok egyéb mellett – az értékelésnél figyelembe kell venni azt is, hogy a hektáronként elérhető haszon hány év alatt termeli ki a terület értékét? Márpedig a tapasztalatok szerint a halastavak profitja évente 50-60 ezer forint között lenni. Ha 10 éven túli a megtérülés, akkor már nem érdemes belevágni ilyen beruházásba – állítja a szakember. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szántóföldek hektáronként eleve 68-70 ezer forintos uniós támogatásban részesülnek, a halastavak viszont semmiféle földalapú támogatást nem kapnak. Éppen ezért az államnak differenciáltan megállapított hosszú távú bérleti konstrukciót kellene alkalmazni – mondta Lévai Ferenc.
Teljes egészében csak valamivel több mint 5 ezer hektárnyi halastó maradt állami kézben.
A hortobágyi, illetve a balatoni halgazdaságokat, és a még kisebb felületű halastavakat nem privatizáltak. Viszont az elmúlt évtizedekben magánosított halgazdaságoknál sem alkalmaztak egységes konstrukciót. Az volt a gyakorlat, hogy vagy eladta az állam a halgazdaságot "tokostul-vonóstul", vagyis a tó alatti területet a műtárgyakkal, szivattyúkkal, zsilipekkel, és egyéb felépítményekkel együtt, vagy mindent értékesített, kivéve a tó alatti földet. (Az utóbbira példa a szegedi halastavak esete, ahol a tó "aljzatát" 20 éves haszonbérbe adta a tulajdonos állam.) Az ilyen felemás tulajdonjoggal rendelkező halgazdaságok helyzetét rendezni kell, hiszen több ezer hektár esetében járt, vagy jár le a bérleti szerződés – fűzte hozzá Lévai Ferenc.
A szántóföldekkel ellentétben ráadásul a halastavak árverését nehezítheti az is, hogy majdnem háromnegyedük valamilyen fokú természeti védettség alatt áll. A halgazdasági szakember ezért is tartja jobb megoldásnak a haszonbérletet, mert a vásárlásnál az új tulajdonos tőkét von el a gazdaságból, és hitelhez is nehezebben juthat, hiszen nincs mögötte a biztos uniós támogatás.
A természetes vizeken betiltott halászat sem jelent forgalomnövekedést, hiszen a tógazdaságok alapvetően pontyot termelnek, míg a természetes vízi halászat fő halai a keszegfélék és a ragadozóhalak voltak. Lévai Ferenc azonban hangsúlyozta, hogy a halgazdálkodás nagyon nehéz terep, hiszen itt három éves az "üzemidő", amikor már fogyasztható méretűre nő meg a hal. Jellemző, hogy ahol nem szakmai privatizáció történt az elmúlt időszakokban, ott zömmel megszűnt a termelés vagy gazdát cserélt a terület.
Az állami üzemeltetésben maradt halgazdaságok viszont kivétel nélkül veszteségek. Ennek persze az is az oka, hogy a magánszektor jobban megvédi például a kormorántól a termését – emlékeztetett Lévai Ferenc.
Ahogy az állami földeket, úgy az állami halgazdaságokat sem kellene eladni – értett egyet a halászati szakember véleményével Gőgös Zoltán. Az MSZP elnökhelyettese a lap megkeresésére hangsúlyozta, hogy ezeknek a halastavaknak fontos ökológiai szerepe is van, emellett az állami halgazdaságok is a vidékfejlesztés eszközei, ezért sem szabad elárverezni ezeket. Ami mégis vonzóvá teheti az állami halastavakat, hogy a túlhalászás miatt egyre kevesebb a tengeri hal és ezért az édesvíziek felértékelődnek.
Érdemes megjegyezni, hogy a magyarországi évi 4-4,5 kilós halfogyasztás jócskán elmarad az Európai Uniós 20 kilogrammos átlagától, Gőgös Zoltán abban bízik, hogy megfelelő marketinggel a hazai igény jelentősen megnövelhető. Ezért is érthetetlen, miért lett tiltották meg idén januártól az összes hazai természetes vízen a kereskedelmi célú halászatot. Az intézkedés révén munka nélkül maradt mintegy 200 halász, akik eddig kárpótlást sem kaptak elveszített egzisztenciájukért. (A tilalmat magyarázó, hivatalos indoklás – egyebek mellett – a természet, és benne az őshonos halak védelmére hivatkozott. Ezzel kapcsolatban egy a neve elhallgatását kérő szakember a Népszavának elmondta, hogy erős lobbi érte el azt a tilalmat. A halászok helyét azóta az orvhalászok vették át, ugyanakkor lassan nem lesz olyan, aki ismeri és megvédi a természetes vizeket- írta Bihari Tamás a nepszava.hu-n.
Beláthatatlan ökológiai károk
A témával kapcsolatban nyilatkozott a Jazzy90.9 rádió Zöld iránytű extra március 9-i adásában Gönczy János halászati szakember is. A balatoni halászat volt irányítója a döntés ökológiai, természetvédelmi és gazdasági (pl. gasztronómiai, halászati szakmai) következményeiről mesélt.
