A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: nol.hu

Feljelentést tesz az LMP a budakeszi Álomvölgyben tapasztalt természetkárosítás miatt. A védett területen, ahol egy luxuslakópark építését tervezik, védett növények sokaságát ásták ki a földből ismeretlenek, ami a virágzási időszakban az érintett példányok többségének pusztulásával jár majd.

Kevés főváros dicsekedhet azzal, hogy vonzáskörzetében páratlan természeti értékek találhatóak. Budapest ezen kivételesek közé tartozik, vagy legalábbis tartozott eddig. Úgy tűnik, hogy a Fidesz környezetpolitikája és a természetvédelemért felelős hatóságokat lefokozó intézkedései megtették a magukét. Hétről hétre újabb ügy kerül világosságra, ahol nyilvánvaló a közérdek beáldozása, a természet károsítása egyesek meggazdagodása érdekében – írja közleményében a zöldpárt.

A szöveg szerint két beruházó már több éve azon ügyeskedik, hogy a Budakeszi Farkashegyi repülőtér mögött megbúvó több mint 30 hektáros területen luxus lakóparkot építsen, és ebbe az sem zavarja őket, hogy ez a külterületi gyep számos védett növény- és állatfajnak ad otthont és az EU közösségi jelentőségű Natura 2000 hálózatának részét képezi.
 

Február végén még arról számoltak be az LMP szakértői, hogy a beruházók az önkormányzattal területrendezési szerződést kívánnak kötni (azért, hogy 200 millió forint fejében változtassák meg a terület besorolását és így engedélyezzék a beépítését). A képviselő-testület szerencsére elnapolta a döntést, és hatásvizsgálatot sürget. Többek között annak kellene kiderülnie a vizsgálatból, hogy mennyivel növekszik az átminősítés után az ingatlan értéke (egyes szakértők 800 millió forintra teszik az értéknövekményt, vagyis a beruházók tisztán 600 millió forintot nyernének a besorolás megváltoztatásával), és mekkora természetvédelmi kár keletkezne az építkezés miatt.

Az elmúlt napokban a területen járó természetjárók ugyanakkor felmérhetetlen pusztulásról tettek bejelentést: a védett növényfajok, a tavasszal nyíló virágok (pl. fekete kökörcsin, piros változatú kökörcsin, tavaszi hérics) nagy részét kiásták és eltüntették a területről.

Az LMP tájékoztatást kért az illetékes kormányhivataltól, valamint a nemzeti parktól, és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a természetkárosítás okozóinak kiderítése és felelősségre vonása érdekében.

 

 

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás