A rovat kizárólagos támogatója

Sokkolta az utazási irodákat és a rendezvényszervezőket, hogy, minden előzetes jelzés nélkül, május 15-től kitiltják mind a turistabuszokat, mind a városnéző járatokat a budai Várból.

A karmelita kolostor felújítása miatt nem hajthatnak be turistabuszok május 15-től a Várba. Erről tájékoztatták a nagyérdeműt , csakhogy az eseményre például Magyar Utazási Irodák Szövetségét elfelejtették meghívni. A Várba eddig közlekedő 320 buszt valószínűleg 5-10 percenként induló BKK-körjáratok váltanák ki, átvéve ezzel az ide érkező évi 15 ezer turista kiszolgálását. A kerület döntése a szakmabeliek szerint kifejezetten barátságtalan, mert a szezon indulásakor vezeti be a kerület és az április végi egyeztetés inkább volt tényközlés, mintsem megbeszélés.


Érzelmektől sem mentes vitát folytattak a Budapesti Turisztikai Kerekasztal április 28-i ülésén, az V. kerületi önkormányzat tanácstermében. Gyakorlatilag felülírta az eredeti napirendet az a hír, hogy két hét múlva már át sem hajthatnak a buszok a Dísztéren, mert nem használhatják a Palota utat (így a Hunyadi János úton sem hajthatnak fel, mert az egyirányú felfelé).

A Kerekasztal során elhangzott, informális magyarázat szerint a kitiltás oka az elöregedett, s helyenként megroppant csatornarendszer védelme.

Pontosabban, nem is a 18-20 tonnás buszoktól féltik a felújítandó csatornát, hanem, azoktól a 35-40 tonnás teherautóktól, amelyek a Karmelita kolostor kezdődő felújítása miatt fognak felhajtani a Várba, s szeretnék elkerülni, hogy ezek a járművek és a buszok túlterheljék az útburkolatot.

 

A jelenlévő utazási szakemberek időbeli korlátozásba is belemennének (pl. délelőtt a buszok, délután a betonszállítók), de ezt az opciót nem kapták meg. A kitiltás bejelentését követő 24 órán belül kaptak viszont aggódó megkereséseket külföldi partnereiktől, hogy a turista csoportok hogyan fognak feljutni a Várba?

A BKK jelenleg azt a lehetőséget vizsgálja, hogy kisebb méretű BKV-buszokkal, 5-10 perces frekvenciával körbe-körbe járatva a járműveket, meg tudják-e oldani a turisták fel-, majd lejuttatását? Az a kérdés, hogy ezek a BKV-körjáratok külön fizetősek lesznek-e már eltörpül az alapproblémához képest.
 

A Kerekasztal eredeti – a buszos turistaközlekedés egyéb kérdéseivel foglalkozó – napirendi pontjaival sem jutott sokkal előbbre a grémium, mivel, kiderült például, hogy az egyik legégetőbb kérdésben változott a fővárost képviselő fél. A Belváros-Lipótváros belső területére való behajtás online engedélyező rendszerének kimunkálását és felügyeletét az elmúlt hetekben elvették a BKK-tól, s áthelyezték a Budapest Közút Zrt.-hez, s szinte minden tárgyalást lehet kezdeni elölről…

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás