A rovat kizárólagos támogatója

A fokozott természetvédelmi oltalom alatt álló gyöngybagoly az emberi településekhez kötődő bagolyfaj. A madárbarátok összefogásának köszönhetően a gyöngybagoly megtelepedésére alkalmas költőláda került a kőszegi Jurisics vár északi tornyának ablakába. A szakemberek várják a “tollas albérlőt”.

A fokozott természetvédelmi oltalom alatt álló gyöngybagoly az emberi településekhez kötődő bagolyfaj. A rejtett életű madár kedvelt költőhelyei közé tartoznak a templomtornyok és mezőgazdasági épületek elhagyott padlásai. Állományát komolyan veszélyezteti ezeknek a fészkelőhelyeknek a lezárása, modernizálása.  

Fontos eszköz a faj megőrzéséért folytatott természetvédelmi munkában, hogy szívesen megtelepszik mesterséges költőládákban is. A kőszegi fészkelőhely kihelyezése a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság együttműködése révén valósult meg. A Károly Róbert tér légtere felé nyitott ládát a várba látogatók közvetlen közelről megtekinthetik.

gyöngybagoly apartman készül a kőszegi vár tornyábangyöngybagoly apartman készül a kőszegi vár tornyában

A kezdeményezők bíznak benne, hogy a toronyhoz közeli változatos városszéli táplálkozóterület és a felkínált költőhely elnyeri a madár tetszését és elfoglalja azt!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás