Hirdetés

Több mint hatvan év után újraindulhat a budapesti körvasúti személyszállítás. A Nyugati pályaudvar tehermentesítése érdekében kezdetben az esztergomi és a kelebiai vonalak, majd várhatóan Pilisvörösvár és Soroksár, illetve Kunszentmiklós–Tass állomások között létesülne kapcsolat – írta a Világgazdaság a MÁV-tól kapott információkra hivatkozva.

Hat-hétmilliárd forintba kerülne a budapesti körvasút három megállójának kialakítása. A tervek jövőre készülnének el, a kivitelezés 2018-ban indulhat. A társaság a helyszínek kiválasztásakor már egyeztetett a BKK-val és az érintett kerületekkel is. Az esztergomi–kelebiai összekötésen kezdetben félórás ütemes menetrend szerint indulnának a vonatok. Már tervezik az ehhez szükséges három megállót Pestújhelyen, Újpalotán és Rákosfalván. Az akadálymentesen megközelíthető megállók átszállási kapcsolatot teremtenek a BKV sugárirányú vonalaival.

Megfelelően megvilágított, magas peronjaikon szélfogós perontető, peronbútorok és jegyautomaták lesznek, valamint képi és hangos utastájékoztatás. A környezetükben a helyszínhez illeszkedő zaj- és rezgésvédelem létesül. Kiviteli terveik 2017-ben készülnek el, a kivitelezésük pedig várhatóan 2018-tól. Várhatóan hat-hétmilliárd forintba kerülnek. Már tart a finanszírozásuk előkészítése, a MÁV e célra szeretne uniós forrást szerezni. Kifejezetten a körvasút miatt új járművekre nem lesz szükség, mert a feladatot jól ellátják majd az eddig beszerzett és a már megrendelt, érkező motorvonatok. A fentiekre a már több éve elkészült S-Bahn koncepció megvalósítása részeként kerülne sor, amely a budapesti elővárosi és városi vasúti közlekedés fejlesztését célozza.

Az elképzelés szerint a vasúti közlekedést intenzívebben be kell vonni a városi közlekedésbe, csökkenteni kell a fejpályaudvarok terhelését úgy, hogy az elővárosi járatok egy része a meglévő, illetve e célból is fejlesztendő vasúthálózat felhasználásával elővárosi vonalakat kössön össze. A fejpályaudvari kapcsolatok pótlására a vasúthálózat alkalmas pontjain új megállóhelyek létesülnek.

Az S-Bahn koncepció kezdőlépésének tekinthetők a MÁV-Start által már bevezetett S36 (Kőbánya-Kispest–Martonvásár) és G43 (Kőbánya-Kispest–Székesfehérvár) járatok. A következő lépés az említett körvasútprojekt lehet, a harmadik pedig a körvasúti irány kibővítése a Kelenföldről induló elővárosi vonalak felé. E szakaszba értendő a déli vasúti híd kapacitásának növelése és egy harmadik vágány létesítése Kelenföld és Ferencváros között. A körvasutak a 19. század végén épültek ki a Budapestről induló sugárirányú vasútvonalak összekötésére, főleg, mert kapcsolatot kellett létesíteni a rendező-pályaudvarok és a várost jelentősen behálózó iparvágányok között. A Duna bal partján kialakított, ma már kétvágányú, villamosított körvasúton a II. világháború végéig személyszállítás is folyt a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, egyes vonatoknál Józsefváros között, elsősorban a Rákos-környéki települések kiszolgálására. Ma a körvasúton elsősorban áruszállítás történik, de kétóránként nemzetközi vonatok is áthaladnak. A budai körvasúton a szentendrei HÉV és villamosok közlekednek- írta a vg.hu

  LÁSD MÉG a hvg cikkét. : Buszpótló vonat

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás