A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

69 évesen elpusztult Hanako, akit még kétéves korában ajándékozott a thai kormány a tokiói Inokasira Állatkertnek. Életkora rekordnak számít a fogságban élő ázsiai elefántok között is.

Az állatkert szóvivője szerint az idős elefántot az oldalán fekve találták meg  és többszöri próbálkozásra sem sikerült talpra állítani. Hanako végül a délutáni órákban pusztult el. A szóvivő szerint az állatot felboncolják, hogy megállapítsák a halál pontos okát. Hozzátette, ha egy elefánt – kortól függetlenül – hosszú ideig fekszik az oldalán, akkor károsodhatnak a szervei.

Nem olyan régen a világ szinte minden táját megmozgató petíció indult azért, hogy Hanakót átköltöztessék egy thaiföldi természetvédelmi övezetbe, ám az állatkert azt mondta, hogy az elefánt már túl öreg egy ilyen utazáshoz. Az állatot megvizsgáló független szakértő egyetértett az intézmény döntésével.  Az amerikai Carol Buckley azt mondta, hogy Hanakót megrémítheti, ha más elefántokkal kerül össze, miután annyi évet élt egyedül. Inkább azt javasolta, hogy végezzenek bizonyos változtatásokat az állat lakhelyén és a gondozók töltsenek több időt vele. Amikor azonban új kerítést szereltek fel Hanako kifutója köré, az állat megrémült és nem volt hajlandó kimenni. Az idős elefánt szokásos születésnapi ünnepsége is elmaradt idén márciusban, ilyenkor a thai követség mindig friss szamócával kedveskedett az állatnak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás