Hirdetés
greenfo/MTI

A sajtó szerint a csernobili atombaleset óta ez a legsúlyosabb ökológiai katasztrófa Ukrajnában. Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester az államfőhöz és a miniszterelnökhöz fordult azzal a kéréssel, hogy hirdessenek rendkívüli ökológiai vészhelyzetet a nyugat-ukrajnai megyeszékhelyen és a két mellette lévő kistelepülésen, miután a közelben leomlott és meggyulladt az ország legnagyobb hulladéklerakója, és rendkívül veszélyes anyagok kerültek a környezetbe.

A tűzfészkek oltásába tegnap már repülőgépeket is bevontak. Két gép dolgozik folyamatosan, ma délig már több mint 200 tonna vizet borítottak a füstölgő hulladéklerakóra.  A 26 hektáron elterülő hatalmas, néhol hatvan méter magas szeméthegyen történt csuszamlásban a legfrissebb jelentések alapján eddig négyen vesztették életüket.  Petro Porosenko államfő tegnap tárgyalt az ottani helyzetről a lembergi polgármesterrel, és a hírportálok szerint úgy reagált a kérésére, hogy a „szemetet el kell takarítani, és nem kell nagy politikai ügyet csinálni belőle”.  A helyi hírportálok szerint Lemberg „hulladékválság" peremére sodródott. A megyeszékhely megállapodott a környékbeli településekkel, hogy ideiglenesen hozzájuk szállítja a szemetet, de sok helyütt már tiltakoznak az „idegen" hulladék befogadása miatt.

Az ukrán médiában napok óta vezető téma a Lembergtől mindössze néhány kilométerre északra fekvő hribovicki hulladéklerakóban történt baleset és annak következményeinek felszámolása. Ukrán környezetvédők egyenesen arról beszélnek, hogy az 1986-os csernobili nukleáris baleset óta ez az ország legsúlyosabb ökológiai katasztrófája, amely nagyon súlyos természeti károkat vonhat maga után.

A Lemberg peremvidékén, egy lakótelep tőszomszédságában lévő hulladéklerakót még a szovjet időkben, 1959-ben hozták létre. A szeméttelepen veszélyes hulladékot is tárolnak, egyebek mellett fáradt transzformátorolaj feldolgozása közben keletkező savas kátrányokat is. Ezeknek 85 százalékos a kénsavtartalma, a vegyület összegyűjtése és elszállítása pedig szinte lehetetlen, mert a sav tökretesz minden berendezést vagy munkagépet, amellyel érintkezik. Egyes szakértők szerint ennek a hulladéknak a veszélyessége a radioaktív anyagokéval vetekszik.  Egyes hírportálok a hulladéklerakóból évtizedek óta szivárgó veszélyes csurgalékvízzel hozzák összefüggésbe, hogy nőtt a környékbeli falvakban a daganatos megbetegedések száma.
 

Ég, omlik, gyilkol

A szeméttelepen először másfél hete csaptak fel a lángok, majd tűzoltás közben megcsúszott a szeméthegy, és négy embert – három tűzoltót és egy ökológust – temetett maga alá. Korábbi jelentések szerint egy holttestet már megtaláltak.  A helyszíni jelentések alapján a környező kistelepüléseket sűrű fehér toxikus felhő borította be, amely egészségkárosító, köztük rákkeltő anyagokat tartalmaz. A helyi hatóságok az ott élők kitelepítésére készülnek, a katasztrófavédelem szakértői szerint ugyanis a hulladék még hónapokig parázslani és füstölögni fog.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás