Hirdetés
Forrás: sonline.hu

Tavaly kezdte csillagokkal is rangsorolni a strandokat a Balatoni Szövetség a Kék Hullám strandminősítő versenyen. Az idén a benevezett csaknem 40-ből 13 kapta a legmagasabb, háromcsillagos minősítést, ebből három déli parti: a balatonlellei Napfény, a balatonberényi községi strand, és a balatonboglári Platán, mely a tó legjobb szabadstrandja díjat is elhozta.

Tavaly kezdte csillagokkal is rangsorolni a strandokat a Balatoni Szövetség a Kék Hullám strandminősítő versenyen. Idén háromcsillagos kék zászlót csak olyan fürdőhely kaphatott, ahol a szolgáltatások biztosításánál, a környezet kialakításánál figyelembe vették a mozgáskorlátozottak speciális igényeit is.

Vizsgálták a vízfelület tisztaságát és a meder állapotát is, az utóbbit a fürdőzők megkérdezésével. E téren csak egy-két strandon tapasztaltak hiányosságokat. Bírálati szempont volt a parkolási lehetőség és a kerékpártárolók száma, számított a pontozásnál az értékmegőrző, a hangosítás, a vendéglátóegységek színvonala, valamint az ingyenes wifi, a pelenkázó, a meleg vizes zuhanyozó vagy a dohányzóterület kijelölése is.

Ezek alapján három csillagot kapott:

1. Vonyarcvashegy Lidó strand
2. Balatongyörök Községi strand
3. Gyenesdiás Diási Játékstrand
4. Szigliget Községi strandfűrdő
5. Balatonfüred, Kisfaludy strand
6. Balatonlelle Napfény strand
7. Balatonberény Községi strand
8. Balatonfüred, Esterházy strand
9. Csopak, Községi strand
10. Keszthely Városi strand
11. Balatonakali Községi strand
12. Zánka Községi strand
13. Balatonboglár Platán strand

Idén három különdíjat is kiosztottak.

A "Balaton legzöldebb strandja" 2016-ban a Diási Játékstrand Gyenesdiásról.
Kiemelkedő szereplésükért az alábbi strandokat díjazták még zöld kategóriában:
– Községi Strand Balatonakali
– Wesselényi Strand Balatonalmádi
– Községi Strand Szigliget

A minősítés során a legtöbb pontot szerzett strand különdíját a vonyarcvashegyi Lido Strand nyerte.
A Balaton legjobb szabadstrandja díjat pedig a balatonboglári Platán Strand nyerte.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás