Hirdetés
Forrás: 444.hu

Van pár dolog a 2017-es budapesti vizivilágbajnokság történetében, ami miatt komolyan elkezdhetünk aggódni, ha netán megkapnánk a 2024-es olimpia rendezési jogát. Elszállt költségvetés, kiirtott fák, behalt tömegközlekedés, haveri mutyicég.

Ilyen például a világbajnokság költségvetésének drasztikus emelkedése, most már 90 milliárd körül jár. Ha ugyanennyire sikerül belőni az olimpia költségeit, akkor bajban leszünk.  Számíthatunk arra is, hogy az olimpiai beruházásokból nem marad ki Orbán Viktor baráti köre sem, hiszen Garancsi István (kisképünkön )cége építi a világbajnoki hatalmas uszodát.

A kabalaállat, a logó és a reklámplakátok jeges rémülettel tölthetnek el bárkit.

Jól sikerült a világbajnokság helyszínének kiválasztása is. Metrómegálló ugyan van, kicsit arrébb, félkilométeres távolságban, de a 3-as vonal felújítása természetesen nem lesz kész a nagy eseményre, így nagyon vidám képek jelennek majd meg a rozsdaette budapesti metróról, ha egyáltalán járni fog és nem kezd el füstölni. A villamos összeköttettés nem készül el.

Az építkezés miatt egy működő strandot, a Dagályt feleztek le.  Arról már írtunk, hogy a vizes vébé miatt pazar jegenyéket vágtak ki, már frissen sem mutatott jól a hiányuk.

Ilyen volt:

Forrás: dagalyfurdo.hu

 

És ilyen lett:

  Fotó: Speier Anna, 2015

 

De igazán felülről látszik, ahogy a hatalmas monstrum befalja a fás részt.

 

Forrás: Google Earth. (Eredeti ötlet Kodak István Zoltán)

 

Így állt nemrég:

.Az épülő budapesti Dagály Úszóaréna, a 2017-es vizes világbajnokság központi létesítménye – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

És ilyen lesz egyébként, ha elkészül:

 

Fotó: Magyar Úszószövetség/Facebook
Az épület . amit egyébként az eredetihez képest átterveztek – 44 méter magas, a belmagassága 30 méter, fesztávja 85 méterszer 115 méter. 15 ezer férőhelyes, ami visszabontható ötezresre- írta a 444.hu.

 

Kapcsolódó anyagok:

Még 9 milliárd a vizes VB-re

Beéghet a metró miatt a vizes vb

Kiemelt beruházás a Dagály évszázados fái között

Fagyilkolással a vizes világbajnokságért

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás