Hirdetés

A klímavédelem alapvető változásokat tesz szükségessé az energiatermelésben és felhasználásban, jelentősen vissza kell szorítani a fosszilis energiahordozók használatát, ebből a szenpontból Donald Trump győzelme az USA elnökválasztásán nemcsak 4, vagy 8 évre, de több generációra visszavetné a megkezdett globális folyamatokat – írja elemzésében a The Guardian.

A brit lap internetes kiadásában hosszasan értékeli a republikánus elnökjelölt programjának klímavédelmi vonatkozásait. Emlékeztet, hogy Barack Obama lépéseinek középpontjában a szénfelhasználás csökkentése áll, amely a legnagyobb forrása az USA üvegházhatású gázkibocsátásának. Trump világossá tette, hogy leállítja majd ezt a programot és felfuttatja az olaj és földgáztermeléssel együtt.

A republikánusokat még párton belül is megosztó jelölt a szélenergiát sem szereti, mert úgy véli, a turbinák veszéylesek a sasokra. Az USA szélenergia potenciálja hatalmas – emlékeztet a The Guardian elemzője – de ennek kihasználsához újabb fejlesztésekre van szükség, szövetségi területeken, amit Donald Trump nem támogat a madarak védelme érdekében, Ugyancsak nem támogatja a napenergia termelés növelését sem, mert az jellemzően kínai napelemekre épül, vagyis az ázsiai ország gazdaságát segíti közvetetten.

A brit lap jelzi, a Párizsi Klímamegállapodás az Egyesült Államok erős támogatásával jöhetett létre, ennek a csökkenése alapvető fordulatot jelenthet. A folyamat szempontjából elsődleges India helyzete, szerepe. Az előrejelzések szerint India lélkeszáma 2022-ben meghaladhatja Kínáét, százmilliókat kell majd a mélyszegénységből kiemelni, ehhez gazdasági növekedésre lesz szükség. Ha mindezt fosszilis alapon teszi az ázsiai ország, az katasztrofális lesz a földi légkör felmelegedése szempontjából. Párizsban ugyan India ígéretet tett az emisszió csökkentésére, de ez nagymértékben függ a fejlett államok támogatásától. Ha az Egyesült Államok visszalép, ez komoly nyomás alá helyzetheti odahaza az indiai politikusokat, hogy válasszák a könyebb utat, és a szenet.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás