Hirdetés

Nagy kár érte a Mecsekoldalban található városi parkerdőt, ugyanis ismeretlen tettesek kiástak és elvittek három tőnyi rendkívül értékes és csak a Mecsekben található ritka vadvirágot. A természetkárosítás mellett a legszomorúbb az, hogy a kiásott Janka-sallangvirágok nem élnek majd meg a tolvajok kertjében.

A Pécsma írt a  minap arról, hogy a Mecsekoldal fokozottan védett és védett növényeinek megóvása érdekében nem lehet csak úgy lekaszálni a kanyargós mecseki utak nehezebben belátható szakaszait, hiszen itt olyan értékes virágok élnek, mint például a 250 ezer forintos eszmei értékű Janka-sallangvirág, ami csak ezen a területen honos. Épp ezért megdöbbentő a hír, hogy nemrég ismeretlenek gyökerestül kiástak és a városi parkerdőben található élőhelyükről – amely a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet része – elloptak három tő Janka-sallangvirágot.

Janka-sallangvirág

 A negyed millió forintot érő virág

Komlós Attila, a Duna-Dráva Nemzeti Park sajtómunkatársa a Pécsmának elmondta, hogy az orchidea-félékhez tartozó Janka-sallangvirágból a Mecsekben eddig mindössze 4-6 tő élt, a virágok kiásása után azonban feltehetően csupán csak egy tő maradt belőle. Hangsúlyozta, hogy a kiásás azért jelent sokkal nagyobb kárt, mint a virágok letépése, mert így nem csupán növények idei magtermése vész oda, hanem a konkrét egyedek semmisülnek meg, a Mecsekben található állományuk pedig drasztikusan lecsökken.

Kár ezért a szép virágért

 Kár ezért a szép virágért

A pusztítás azért is értelmetlen volt – mondta Komlós –, mert mint minden talajlakó orchideaféle, a Janka-sallangvirágok sem képesek életben maradni a talajban lévő bizonyos gombafélék nélkül. A Janka-sallangvirág ugyanis úgynevezett együtt élő gyökérkapcsolatban (mikorrhiza) él ezekkel a gombákkal, a gombafonalak behálózzák a sallangvirág gyökereit, így segítik egymást tápanyaghoz. Tehát akármekkora földdarabbal is ásták ki a drága növényeket a természetrongálók – akik feltehetően saját kertjükben ültetnék el a virágokat –, a lopott sallangvirágok a mecseki talajban található gombák nélkül nem fognak életben maradni, a gyökérkapcsolat ugyanis nem hozható létre mesterségesen.

Csak nézni lenne szabad, nem letépni

 Csak nézni lenne szabad, nem letépni

Nagy Gábor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Dombvidéki Terület osztályának vezetője elmondta, hogy természetesen nem adhatják ki a sallangvirágok pontos helyét, ahol a természetkárosítás történt, hiszen ott még virágzik az egyetlen élő tő, amit érthetően féltenek a park munkatársai. Öröm az ürömben, hogy a Janka-sallangvirágoknak van egy – időjárástól függő – több éves lappangási időszakuk, ami azt jelenti, hogy a Mecsekben megbújhatnak még a nem virágzó növények, és egyszer majd újra felbukkanhatnak.

A lap kérdésére az osztályvezető elmondta, hogy a virágtolvajoknak semmi nyoma, hiszen bárki járhat azon a területen, ahol a sallangvirágok élnek. Ebből kifolyólag nem is tesznek feljelentést a rendőrségen ismereten tettes ellen – noha megfordult a fejükben –, hiszen sok értelme nem lenne. Régebben – folytatta – ágakból készített álcákkal próbálták meg elrejteni az értékes virágokat a természetjárók elől, azonban azt tapasztalták, hogy a megoldás következtében csak feltűnőbbek lettek a növények.

Komlós Attila és Nagy Gábor is kiemelte, hogy mivel az ilyen esetekben szinte lehetetlen megtalálni az elkövetőket, ezért inkább a környék lakosságának szemléletén kellene változtatni, fontos lenne ugyanis felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a város gyönyörű parkerdejének természetes környezetében a rongálás és lopás helyett inkább gyönyörködni kellene, hiszen ezek a védett vadvirágok is – ahogy mindegyik – saját élőhelyükön a legszebbek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás