Megszűnt a zöldhatósági eljárás a Püspökerdőbe tervezett kajak-kenu pálya tárgyában

2016. július 19. 9:19

Megszűnt a zöldhatósági eljárás a Püspökerdőbe tervezett kajak-kenu pálya tárgyában

Győr tüdeje, a Püspökerdő megmenekült attól, hogy 35 hektárnyi részén a fákat kivágják, és kajak-kenu pályát létesítsenek a helyén. Az eljárás megszüntetése egyébként 800 ezer forintjába került az önkormányzatnak.

Az indok tehát véletlenül sem az volt, hogy a tervezett beruházás ellen széleskörű összefogás alakult ki a városban. Pedig nyilvánvaló, hogy a beruházás megvalósulásából adódó konfliktus kifejeződésre jutott volna a helyi politikában is, esetleges szavazatvesztések révén.

Az erdő szempontjából talán mindegy is, hogy mi késztette a város vezetőit a meghátrálásra, a lényeg az, hogy a hatóság eleget téve a beruházó kérésének a környezeti hatásvizsgálati eljárást tavaly ősszel felfüggesztette. Mivel a város hat hónapon belül nem kérte annak folytatását, így a közigazgatási eljárási törvény alapján az eljárást végleg megszüntette.

A Püspökerdő tehát megmenekült attól, hogy 35 hektárnyi részén a fákat kivágják, és kajak-kenu pályát létesítsenek a helyén.

Az eljárás megszüntetése egyébként 800 ezer forintjába került az önkormányzatnak. Ennyi igazgatási szolgáltatási díjat kellett megfizetnie. S ki tudja, mennyi pénzt emésztett fel a beruházás előkészítése, az előzetes tervek elkészítése. Mennyivel olcsóbban jött volna ki a város a történetből, ha már az elején megtörtént volna a helyi társadalom valódi bevonása, hiszen már akkor kiderülhetett volna, hogy a helyiek többsége értelmetlennek, feleslegesnek tartja ezt a beruházást. Persze jól tudjuk, manapság Győrben ez nem szokás. Kidobni való pénz pedig - úgy látszik - van bőven…- írta a Reflex Környezetvédő Egyesület.
 

A zöldek féltik a Püspökerdőt

A zöldek féltik a Püspökerdőt

Félti a Püspökerdőt a Reflex. A környezetvédő egyesület sajtóközleménye szerint Győr „fél tüdővel vág neki az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak”. Úgy látják, a város 30 hektárnyi erdőrész kiirtását tervezi, hogy annak helyén egy kajak-kenu pályát alakítsanak ki- írtuk egy éve.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés