A Budakeszi Vadasparkban a 2015-ben érkezett és az idén bővült őstulok gulya befogadásával tovább erősödött a rezervátum jelleg, így sikeresnek bizonyult az őstulok program: a most született új jövevényekkel együtt immár 6 egyedből áll a -minden ma élő szarvasmarha-fajta ősét képviselő – őstulok állomány.
Az őstulok a párosujjú patások rendjébe és a tülkösszarvúak családjába tartozó, mára már kihalt faj. Európa legnagyobb növényevője lehetett. 260-310 cm-es testhossza, 155-180 cm-es marmagassága, 700-1500 kg-os súlya, 80 cm-nél is nagyobb szarva jóval meghaladja a ma élő legnagyobb bölények méreteit is.
A nemek közti különbségek nem csak a test és a szarvak méretbeli eltéréseiben mutatkoznak meg: a szőr színe is jelentősen különbözik (a bikák sötétbarnák vagy feketék, a tehenek és a borjak világos vagy vöröses barnák), azonban az orr körvonalát követő fehér folt mindkét nemnél megfigyelhető.
„A Budakeszi Vadaspark a Budai Tájvédelmi Körzet részeként egy természetes, őshonos erdőterületen helyezkedik el, melyet a Pilisi Parkerdő Zrt. kezel. A látogatók ennek köszönhetően természetes élőhelyükön, testközelben ismerkedhetnek meg a Kárpát-medencébe betelepült, az itt élő és az egykor itt élt állatokkal. Ilyen fajhoz tartozik a nálunk élő őstulok gulya, név szerint Lupó, a bika, és a két tehén, Lavinia és Paulina is. A 2015-ös évben még csak egy, idén viszont már kettő borjúval örvendeztették meg a Vadaspark gondozóit, és hamarosan a látogatókat is. A borjak egészségesek és már lábra is álltak. Szülei, és természetesen a vadasparki gondozók vigyázó tekintetétől kísérve hamarosan felfedezhetik a körülöttük lévő világot” – mondta Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója.
A kutatók barlangrajzokra és korabeli leírásokra hagyatkozva tettek kísérletet arra, hogy rekonstruálják az 1627-ben kihalt őstulkot. „Feltámasztásának” fő célja, hogy újra benépesítsék vele Európa vad ökoszisztémáit; hogy a marhák egykori ősei újra létezzenek a vadonban, a háziasított fajtákkal együtt élve.
Az őstulkok feltámasztásába az 1920-30-as években először a Heck testvérek vágtak bele: primitív jelleget hordozó, ősi fajok keresztezésével, több évtizedes munka során sikerült egy küllemre meglehetősen hasonló fajt előállítaniuk, ám mivel ez a faj méreteiben még mindig elmaradt az őstuloktól, a 20. században számos újabb feltámasztási kísérlet vette kezdetét, mint például a Tauros-program, vagy az Uruz-projekt. Ezek a kezdeményezések nem a Heck-marhát tenyésztették tovább, hanem különböző fajták pároztatásával igyekeztek őstulkot tenyészteni.
A célhoz talán legközelebb jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park területén, a Pentezugban 1997-ben létrehozott, minimális emberi beavatkozást igénylő bioszféra rezervátumban zajló tenyésztési program áll – szakmai együttműködés keretei között innen érkezett Budakeszire Lupó, Lavinia és Paulina is.
