A rovat kizárólagos támogatója

Az élőhelyeket sokszor szinte hermetikusan kettévágó autópályák komoly problémát okoznak egy-egy populációnak. Szerencsére már nálunk is épült pár ilyen vadátjáró – igaz inkább csak kötelező elemként “mutatóba”. Míg nálunk a nagyvadaknak, Ausztráliában pl. a vörös rákoknak készült felüljáró.

Gyakran előfordul, hogy erdőn-mezőn keresztül vezet az autóút, át különböző állatok élőhelyén. Ilyenkor út menti tábla jelzi, hogy óvatosan hajtsunk, hiszen bármikor felbukkanhat előttünk egy vadon élő állat, akit ráadásul megrémíthet és leblokkolhat a kocsi fényszórója és hangja. Számos alkalommal az efféle találkozás sajnos kivédhetetlen, és mindkét fél megsérülhet. Ezért több pontján a világnak felüljárókat hoztak létre állatoknak az autópályák, autóutak fölött. Néhány európai példa:

Így például a hollandiai 50-es autópálya egyik része:

holland híd állatoknak

Ezáltal mintegy elterelik őket az autóút közeléből, amit nagy mértékben segít az élőhelyüknek megfelelően kialakított, növényzettel sűrűn ellátott felüljáró. Sajnos bármennyire is intelligensek az állatok, mégsem tudjuk megtanítani őket arra, hogy nézzenek mindkét irányba figyelmesen, mielőtt átkelni akarnak az utakon, de azt meglehetősen hamar belátják, hogy az aszfaltos terület félelmetes, és jóval biztonságosabb, ha a gyönyörű füves hídon kelnek át.  

A Banff Nemzeti Park Kanadában található, ahol kamerákkal 1996 óta figyelik az átkelőpontokat (6 aluljáró és 35 felüljáró), és kiderült, hogy több mint 200.000-szer éltek az állatok ezzel a lehetőséggel.

banff-national-park-alberta-canada-animal-bridge

Az Ausztráliához tartozó Karácsony-szigeten vörös rákok használják éves vonulásukhoz a következő érdekes megoldást:

híd állatoknak - Christmas Island National Park, Australia

Őszintén szólva nagyon örülök annak, hogy egyre többen gondolnak az állatok védelmére és jólétére. Igenis fontos, hogy minél kevesebb állat pusztuljon el az emberi nemtörődömség miatt, ezért segítenünk kell nekik, hogy elkerülhessék a végzetes találkozást.

A következő szép példát az Egyesült Államokban láthatjuk (Keechelus-tó Washington államban):

Keechelus Lake in Washington USA

Egyébként nemcsak hasznosak, de szépek is ezek a megoldások. A növényzettel sűrűn beborított utak steril aszfaltcsíkjai eltűnnek, és a zöld szín megnyugtató ereje uralja a területet:

állati híd

via kalandozomagyarok.cafeblog.hu/

 

Kapcsolódó anyagok:

Mit tegyünk őzbalesetkor?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás