A rovat kizárólagos támogatója

Drágák és feleslegesek lennének azok a dunai vízerőművek, amelyek esetleges építéséről az utóbbi napokban felröppentek hírek – nyilatkozta a Népszavának Droppa György. A Duna Kör egyik alapítója, ügyvivője szerint azonban vajmi kevés az esély arra, hogy megvalósuljanak ezek a létesítmények. A hajózási gondokra válaszul klasszikust idézve mondta: nem a folyókat kell a hajókhoz, hanem a hajókat kell a folyókhoz igazítani.

Drágák és feleslegesek lennének azok a dunai vízerőművek, amelyek esetleges építéséről az utóbbi napokban felröppentek hírek – nyilatkozta a Népszavának Droppa György. A Duna Kör egyik alapítója, ügyvivője szerint azonban vajmi kevés az esély arra, hogy megvalósuljanak ezek a létesítmények. A hajózási gondokra válaszul klasszikust idézve mondta: nem a folyókat kell a hajókhoz, hanem a hajókat kell a folyókhoz igazítani.


El tud képzelni három duzzasztó művet a Duna magyar szakaszán?

– A világon ma tudtommal sehol sem épül síkvidéki vízerőmű és ez nem véletlen. A napokban kaptuk a hírt, hogy a Brazil kormány, harminc éves küzdelem után végleg felhagyott az Amazonas egyik mellékfolyóján a Tapajoson, a Mundukuru törzs területén, egy a Bős-Nagymarosi vízlépcső-rendszerhez semmilyen formában nem hasonlítható megaberuházással, továbbá azt is bejelentették a "zöld" olimpiát szervezők, hogy a többi vízlépcső építési tervével is felhagynak.

Az osztrák-magyar monarchia vízmérnökei készítettek olyan térképet, amelyen a történelmi Magyarország folyóin különböző színekkel jelölték, milyen célra alkalmasak az egyes folyószakaszok. Az élénkebb színekkel a vízenergia felhasználásra javasolt térségeket emelték ki, de a mai Magyarország területe fehér maradt. A szövegben az is szerepelt, hogy majd a "csatlós népek" vízi energiája fogja szolgálni a magyar igényeket. Ennyit Trianon előképéről.

– A Duna Kör eleve elveti a vízerőműveket?

– Egyáltalán nem vagyunk ellenségei a vízlépcsőknek, hiszen alternatív energiát szolgáltatnak. El kell fogadni, hogy kompromisszumokat kell kötni a mai világban, de úgy, hogy a lehető legkörnyezetkímélőbb módon termeljünk energiát. A síkvidéki vízlépcsőket viszont radikálisan ellenezzük. Ezeket a létesítményeket rendkívül károsak.

– Mi ennek az ellenszenvnek az oka?

– Ebben nincs semmi személyes. Egy síkvidéki vízlépcsőt sokkal drágábban lehet felépíteni, mint egy hegyvidékit. Itt csekély a víz esése, alacsony a duzzasztási szint. A működéshez oldalcsatornát is kellene építeni, a hajózás miatt, mert a hajók alól kifutna a víz, mikor a zsilipeket elzárják. A mesterséges csatornával párhuzamosan egy folyamatosan magasodó töltést is kell építeni a létesítmény teljes hosszában. Egy síkvidéki erőműnél ez akár 30 kilométer hosszú is lehet. A hegyvidéki vízlépcsőnél egyikre sincs szükség. De nem csak ez a gond. A bősi erőműnél néhány település templomtornyának a magasságával vetekszik a töltés magassága. Nemcsak sokkal költségesebb egy ilyen beruházás, de a karbantartása is ezzel arányos, hiszen nem csak a berendezéseket, de a töltéseket is folyamatosan karban kell tartani. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a síkvidéki vízlépcsőrendszer területigénye, tíz, hússzoros is lehet egy hegyvidékinek. Ez, értelemszerűen gyakrabban hibásodik meg, hisz több a létesítmény. Az ilyen műveknél még az is nehezíti az építkezést, hogy ezek többnyire vízjárta, mocsaras, mellékágakkal tűzdelt területeken épülnek. Itt nagyon alaposan kell eljárni, mert egy földrengés, vagy jelentősebb árvíz miatt megrepedezhet a töltés fala. Ha ott kiszabadul a víz, pillanatok alatt elsöpri a töltés alatti településeket. A mesterséges töltések miatt, Dunába ömlő folyókat, patakokat át kell emelni a töltéseken, arról nem is szólva, hogy folyamatosan gondoskodni kell a meder "páncélozásról", vagyis dupla fenekű uszályokról úgynevezett folyami, azaz 40 centiméternél nagyobb átmérőjű építési köveket kell szórni. Ehhez adott esetben még kőbányát is kell nyitni. Ezt az utolsó, alsó vízlépcsőnél kell alkalmazni, hogy a víz ne szállítsa el a meder anyagát. Fölötte a folyó, persze tölti, feltölti a medret a tározót, felsőbb szakaszokról elhordott anyagokkal. A bősi tározó tó viszonylag rövid időn belül is jelentős mértékben feltöltődött. Azt is állandóan kotorni kellene, de erre nincs pénz, mert a mederanyag nem értékes sóder, hanem ipari szempontból értéktelen öntéstalaj.

– Kőbányában viszonylag erős a kormányzati háttér. Mindezeket figyelembe véve mégis csak termelnének energiát. Ez nem a beruházások mellett szól?

– A síkvidéki vízlépcsők jóval kevesebb energiát termelnek, mint a felső folyószakaszokon épült társaik. Csúcsrajáratásuk, is nagyon korlátozott. Tehát nem drága csúcsenergiát termelnek, hanem olcsó alapenergiát. Ebből túltermelés van, ezért csak nyomott áron lehet eladni. Ezek a projektek vélhetően soha nem térülnének meg. Az energiaigények sem nőttek, vagy messze nem olyan mértékben, mint ahogy azt korábban prognosztizálták. Teljesen fölösleges nagyon drágán kevés energiát előállítani.

– A fejlesztési tárca nem cáfolta, de nem is erősítette meg a három vízlépcső építésének hírét. Közleményében viszont a hajózás fejlesztését emlegette és 31 milliárd forintos uniós forrásról értekeztek. Elég ez arra, hogy a Duna az év jelentős részében korlátozás nélkül hajózható legyen?

– Nem hinném. Az említett összeg legföljebb a tanulmányokra lenne elegendő. A bősi vízlépcső egymagában vagy 150 milliárd forintba került. A Horn-kormány alatt 1998-ban két vízlépcső építését tervezték, erőművenként 120 milliárd forintért. A három síkvidéki vízlépcső költsége mai áron ennek a többszöröse lenne. Arról nem is szólva, hogy az ilyen nagyberuházások esetében szinte soha nem sikerült az előzetesen kalkulált költségeket tartani. Az a gyakorlat, hogy a közvéleménynek akkora összeget jelentenek be, amit a politikus úgy vél, hogy még talán le tud tolni a saját parlamenti frakciójának torkán. Persze ilyenkor beígérnek rengeteg kiegészítő járulékos létesítményt is. Még ha kapnánk is rá uniós támogatást, Brüsszel utófinanszíroz, vagyis az építés minden szakaszát a magyar költségvetésnek, az adófizetőknek kellene megelőlegezni.

A Duna magyar szakaszán a három vízlépcső csak 4-5 gázlót számolna fel. Márpedig ha a hajózást az év nagy részében korlátozás nélkül meg kívánnánk oldani, akkor szinte valamennyi gázlóhoz egy-egy vízlépcsőre lenne szükség, mert különben hajózási szempontból is kidobott pénz lenne az emlegetett három vízlépcső. A magyar szakasz nem teljesít rosszabbul, mint a többi ország, ahol szintén sok a gázló.

 

Droppa György Kép: Népszava

– Van-e arról elképzelés, hogy hol épülhetnének a magyar Duna szakaszon vízlépcsők?

– Korábban Nagymaros, Adony és Fajsz jött szóba. A két utóbbinál a folyó mindössze 6 centimétert esik kilométerenként. Ezeken a helyszíneken azután végképp értelmetlen lenne vízlépcsőt építeni.

– De akkor mégis mi húzódhat meg a háttérben?

– Ha ez a tervezet nem légből kapott, akkor felvetődhet a kérdés, talán csak nem a teljesen gazdaságtalan Paks 2. miatt lenne szükség újabb, szintén teljesen gazdaságtalan vízlépcsőkre a hűtővíz igények kielégítésére. A jelenlegi vízkapacitás az új blokkok számára már nem lenne kielégítő. Nehéz másra gondolni, a korrupciós tényezőn, illetve a terveket készítők, kivitelezők érdekein kívül, mert a hajózásban lényegi változás csak akkor következhet be, ha minden gázlót megszüntetnénk. A baj csak az, hogy a többi országban továbbra is megmaradnának a gázlók. Ám ha még ezt az akadályt is leküzdenénk nemzetközi összefogással, akkor is maradna egy lényeges probléma Európában de a világban is. Az, hogy egyre inkább háttérbe szorul a belvízi teherszállítás. Részben éppen a kiszámíthatatlansága miatt. Napjainkban az idő egyre fontosabb tényező. Ma már jószerivel akkor éri meg a vízi szállítás, ha egy nagy termelő és egy nagy fogyasztó talál egymásra és nem kell percre pontosan a megrendelőnél lennie az árunak. Így például egy nagy kohó még a vasércet szállíttathatja hajón. Tudomásul kell venni, hogy a folyók vízállása változik, néha magas, néha alacsony, olyankor a folyók nem, vagy csak korlátozottan hajózhatók. Konrád Lorenz Nobel-díjas osztrák tudós azt mondta, a Haimburgi vízlépcsőt építését megakadályozó tüntetőknek: nem a folyókat kell a hajókhoz, hanem a hajókat kell a folyókhoz igazítani. Olyan merülésű hajókat kell építeni, amelyek alkalmasabbak a dunai hajózásra. Erre az Európa típusú hajók alkalmasak, de azt is számításba kell venni, hogy vannak olyan időszakok, amikor a hajó nem tud teljes terheléssel közlekedni.

– A közlemény a belvízi hajózás versenyhelyzetének javításáról is említést tesz, hogy megkönnyítse az integrációt a logisztikai láncban. Mennyire sújtja a magyar folyami teherszállítást a szeszélyes hajózhatóság?

– Ma már magyar folyami teherhajózásról alig beszélhetünk. Töredéke az elmúlt évtizedekhez, akár a világháború előtti évekhez képest. Tudomásom szerint csak néhány olyan magyar lobogó alatt üzemelő hajó van, amelyik a Duna-Majna-Rajna csatornán is közlekedhet. A százmilliárdokból tehát elsősorban a német, holland, belga hajóstársaságokat támogatnánk. Természetesen jó lenne, ha minél több olyan magyar hajó lenne, amelyik rendelkezik a megfelelő nemzetközi engedélyekkel. Ámbár az is nagyon beszédes, hogy Németországban és Hollandiában szép summát kaptak azok a hajósok, akik hajlandók voltak felszámolni a teherhajózási tevékenységüket és kivonták a hajójukat a forgalomból. A hajókat szét is kellett vágni, hogy azokat nehogy eladják, más, kevésbé szerencsés országokban.

– A gazdaságiak mellett milyen ökológiai következményei lehetnek egy ilyen vízlépcsőrendszer kiépítésének?

– A franciák és a németek megegyeztek, hogy a Rajnán nem építenek több vízlépcsőt, mert az eredeti ártéri élővilágnak alig egy százaléka maradt fenn eredeti állapotában. A nagymarosi vízlépcső, ha megépülne, nagyjából 180-190 kilométer hosszan változtatná meg az ökoszisztémát.

Vízlépcsőt gázlóhoz, vagy annak közelében érdemes, építeni. Csakhogy ezek egyben a legértékesebb ökológiai területeink a Duna mentén. A három síkvidéki vízlépcső támogatóinak azt sem szabad(na) elfelejteni, hogy a Duna magyarországi szakasza – a budapestit kivéve- gyakorlatilag Natura 2000-es védettséget élvez. Ez az uniós jogszabály lehetetlenné teszi ezen vízlépcsők megépítését. A szigetek, mellékágak 90 százaléka helyi védettség alatt is áll, egy részük nemzeti parki területen található.

Ezek a vízlépcsők a folyóvíz dinamikájának lecsökkenésével elszennyezhetik a parti szűrésű kutakat, márpedig Magyarországon az ivóvíz döntő hányadát ilyen kutakból nyerjük. Ha ez bekövetkezne, az ivóvíz előállítása jelentősen megdrágulna, minősége romlana. A kormányzat hozzáállását jelzi, hogy ma már nemcsak környezetvédelmi minisztérium, de még egy államtitkárság sincs. Így olyan tárcák készítenék például az előírt háttértanulmányokat, amelyek így vagy úgy érdekeltek lehetnek a vízlépcső építésben.

– Mindezektől eltekintve: van ma Magyarországon a megvalósításhoz elegendő szakember?

– A Fidesz kormányzat felszámolta a nagy hagyományokkal rendelkező Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézetet (VITUKI) az értékes ingatlanai miatt. A szélrózsa minden irányába elküldték a teljes vízügyi értelmiséget. Korábban Mikolits Sándor, a Nagymarosi Vízlépcső tervezőjének tervei alapján Visegrádnál a vízlépcső költségének töredékéből megszüntették hajózási akadályokat. Ezt a tervet folytatni lehetne, a vízlépcső költségeinek töredékért. Magyarországon jelenleg nincs meg a korábbi szellemi kapacitás ami egy ilyen projekt megtervezéséhez szükséges, de mivel az uniós támogatáshoz nemzetközi pályázat is társulna, legföljebb egy holland, vagy német cég készítené el a terveket. A magyar adófizetők pénzén.

– Elképzelhető-e, hogy ma is olyan több tízezres tömegtüntetések legyenek, mint 1988-ban a bős-nagymarosi Dunaszaurusz ellen, vagy 1998-ban a két tervezett síkvidéki vízlépcső ellen?

– Ha az emberek azt tapasztalják, hogy a pénzüket fölösleges dolgokra fecsérli a kormány, akkor lehet őket mozgósítani. Ha a szociális elégedetlenség a jelenleginél is nagyobb lesz, az is tiltakozásra késztethet tömegeket. Tagadhatatlan, hogy ma nehezebb lenne egy ilyen ügy miatt hatalmas tüntetéseket szervezni. A kormány sok politikai terméket eladott már az embereknek. Mai árucikk az óriásplakátokon hirdetett idegengyűlöletet. Azt kell mondjam, ’88-ban az uralkodó párt, az MSZMP nem kezdeményezett uszító kampányt a dunai vízlépcsőtervek kapcsán. Nem hergelte a népet. De azért hadd emlékeztessek arra, hogy a dunai vízlépcsőügynek része volt a rendszer, és később egy kormány bukásában. Ez megtörténhet újra. A történelem folyton ismétli magát, a hatalom pénzt szül, és felfalja a lelket. Ostoba az, aki tudni véli, melyik az utolsó csepp a pohárban.

Bihari Tamás Népszava.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás