Hirdetés

Idén a megújuló energiának az ország összes energia-felhasználásán belül 12,15 %-os arányt kell elérnie. Az elhibázott támogatás-politika visszavetette a megújuló energiatermelés beruházásait és volumenét Romániában.

Az ország elektromos energia-hálózatának kezelője, a Transelectrica adatai szerint az ez év június végéig termelésbe állított, megújuló energiát hasznosító kapacitás elérte a 4,690 MW – ot. A szél-erőmű parkok összes kapacitása 2,959 MW, a napenergiát hasznosító paneleké 1,312 MW, a kis vízierőműveké pedig 316 MW. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a biomassza-üzemek 103 MW teljesítmény leadására képesek.

A román hatóságok 2008 és 2010 között nagyvonalú támogatást, összesen 19,5 milliárd eurót biztosítottak a megújuló energia-termelő projektek számára. A termelést ösztönző támogatást a román fogyasztók, beleértve a lakosságot is,  áramszámlájának megemeléséből fizették.  A tavalyi év végén mért 5,142 MW-hoz képest az ország megújuló energia-termelő kapacitása jelentősen csökkent.

A visszaesés oka, hogy támogatás túlságosan nagy mértékben növelte meg az áram-számlákat, ezért a hatóságok visszafogták azok mértékét, illetve elhalasztották folyósításukat. A támogatások visszavonása súlyos veszteségeket idézett elő a megújuló energia-szektor beruházói körében és a projektek visszaszorulásához vezetett – írta a Figyelő.
 

Energiakánaán? Német zöldenergia kételyek

Energiakánaán? Német zöldenergia kételyek

A Fukusima után felpörgetett energiafordulat eredményeként a németeknél az utóbbi hónapokban elkezdett túlcsordulni a megújulóenergia-termelés, sőt már annyi van, hogy fizikailag nem tudják hova tenni. Ez viszont egyáltalán nem jó, pont ellenkezőleg. Amikor az a baj, hogy ingyen van az áram.

Kapcsolódó anyagok:

A magyar fiatalok a megújulókra szavaznak

Nem kell Orbánéknak a szélenergia

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás