A rovat kizárólagos támogatója

A Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szükséges intézkedésekről, többmilliárd forintos fejlesztésekről döntött a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny tegnapi számában jelent meg.

A kormányhatározat a Normafa Park megvalósításához és működéséhez, a közösségi közlekedés fejlesztéséhez, az Eötvös út új nyomvonalának kialakításához és az ehhez kapcsolódó parkoló kialakításához szükséges, állami, illetve önkormányzati vagyonba nem tartozó ingatlanok tulajdonjogának megszerzésével kapcsolatos intézkedéseket tartalmazza.

Rögzíti többek között, hogy a XII. kerületi egykori Fácán Vendéglő épületének felújítására azonnali átcsoportosítással 950 millió, majd jövőre további 950 millió forintot kell biztosítani. Az Eötvös út új nyomvonalának, és az ahhoz kapcsolódó parkolónak a kialakítására 2017-ben 980 millió, a Hild-villa felújítására és a hozzá kapcsolódó telek környezetrendezésére a 2017-ben 1 milliárd 660 millió forintot, a 2018-ban 550 millió forintot fordítanak.

A határozat rendelkezik az egykori lóvasút-végállomás épületének műemléki felújításáról és funkcióbővítő hasznosítását célzó beruházásáról is, amelyre jövőre legfeljebb 622,3 millió forint forrást fordítanak. Ez összesen több mint 5,7 milliárd forint. A hónap elején Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón beszélt arról, hogy lesz pénz a Normafa fejlesztésre, akkor ő 4 milliárd forintot említett.

A Normafa-projekt mostanra nagyon megszelídült:

2013 nyarán Orbán Viktor még arról beszélt, hogy a kormány egyik legfontosabb nagyberuházása a budai síközpont kialakítása lesz, jelentős tömegközlekedési fejlesztés kíséretében. A tervnek miniszterelnöki megbízottja is volt. A kormányzat több sípályát, síliftet, új fogadóépületet, futópályákat, játszótereket, nyári bobpályát, meghosszabbított libegőt vizionált a forgalmi rend átalakítása, több új parkoló és útszakasz építése, mások felújítása mellett.

Civilek, természetvédők és a XII. kerületi önkormányzat azonban nem akart ekkora felfordulást, végül a helyhatóság sokkal kevésbé grandiózus fejlesztési terveiről tartottak tavaly népszavazást. A referendum végül érvénytelen lett, mivel csupán a szavazásra jogosultak alig 28 százaléka ment el, ám 81 százalékuk támogatta a kerület elképzeléseit. (MTI)
 

A Normafa mint közlegelő

A Normafa mint közlegelő

A Normafa növekvő népszerűségének köszönhetően egyre többen töltik itt a szabadidejüket. Sok a sétáló, kocogó, túrázó, kutyasétáltató és kerékpáros, télen a síelő és a szánkózó. Rendszeresek az Anna-réten tartott rendezvények, szerveznek ide zarándoklatot és demonstrációt is. A Normafát óvatosan kell fejleszteni, mert már most is túl sokan járnak oda.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás